Tegyük fel, hogy a munkahelyeden vagy és elteszed a kulcsaidat a táskádba, később pedig újra szükséged van rájuk. Ha elég biztos vagy benne, hogy a táskádban kell lenniük, folytatod a táskádban való keresést, akkor is, ha nem találod meg a kulcsokat azonnal. Ha viszont úgy gondolod, hogy a konyhában is hagyhattad őket, valószínűleg hamarabb abbahagyod a keresgélést a táskában. De mi történik, ha amint indulnál a konyhába a kolléganőd felfigyel a problémára és azt mondja neked, hogy szerinte a táskában lesznek a kulcsok? Még ha nem is látta, hogy valójában hová tetted a kulcscsomót, a biztonság kedvéért valószínűleg átnézed a táskát még egyszer. A viselkedésünket ugyanis akkor is befolyásolhatja az, amit mások gondolnak vagy mondanak, amikor ennek nem lenne érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani, mert – ahogy a fenti példában is – csak nekünk lehet megbízható, közvetlen emlékünk egy eseményről, míg a másik személy nyilvánvalóan nem tudja azt, amit mi, mert nem volt jelen. 

A kutatók szerint a hasonló jelenségek az emberek szuperszociális természetével magyarázhatóak, emiatt figyelünk oda különösen másokra és vesszük számításba a mentális állapotukat (például a céljaikat, tudásukat vagy a vélekedéseiket) még akkor is, ha nem kellene. „Vajon a babák is így tesznek? Megtalálhatóak a szuperszociális beállítottság gyökerei már csecsemőkorban is?” – teszi fel a kérdést Kampis, a Koppenhágai Egyetem kutatója, aki a CEU doktori hallgatójaként ezt a témát vizsgálta a jelen kutatásban. 

Kovács és Kampis azt feltételezték, hogy a csecsemőknek kiemelten fontosak lehetnek mások vélekedései, és ezért akkor is befolyásolhatja a viselkedésüket, hogy mit hisznek mások, amikor ez valójában irreleváns. A fenti példánál maradva, ez hosszabb keresést jelentene egy olyan rejtekhelyen, ahol a babák tudomása szerint nincs már semmi elrejtve, de mások úgy gondolhatják, hogy maradt még egy tárgy, amit érdemes lehet megkeresni. 

Hogy ezt a kérdést megvizsgálják, a kutatók egy olyan helyzetet dolgoztak ki, amiben a csecsemők látták, hogy egy felnőtt eltesz néhány tárgyat egy nem áttetsző dobozba. Ezután a babák azt is megfigyelhették, hogy egy felnőtt kiveszi a tárgyakat. Korábbi kutatások alapján (https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1364661304001317) a csecsemők ilyenkor rövidebb ideig keresnek, mint amikor egy tárgy még a dobozban maradt (de tudtukon kívül egy titokzsebbe került, ahol nem találhatták meg). Most viszont jelen volt egy megfigyelő is, aki majdnem mindent látott, amit a babák, de lemaradt arról, hogy az utolsó tárgy kikerült a dobozból, mert rövid időre kiment a szobából. A babák ezután kereshettek a dobozban. Ők tudhatták, hogy az üres, de a másik személy azt hitte, hogy maradt még benne egy tárgy. 

A kutatás azt a meglepő eredményt hozta, hogy a babák hosszabban kerestek, ha jelen volt valaki, aki úgy tudta, hogy a dobozban van még valami, annak ellenére, hogy ez a személy nem mondott semmit, látszólag irreleváns volt, hogy mit hisz a helyzetről, a babák pedig meg lehettek róla győződve, hogy a doboz üres. 

A kutatók szerint ez a meglepő jelenség az emberi gondolkodás egyik fontos jellemzőjére világít rá, ami csecsemőkorban különösen erős lehet. Ahhoz, hogy fontos dolgokat tudjunk meg a világról, hasznos mások nézőpontját és tudását is figyelembe vennünk. A babák olyan mértékben támaszkodhatnak erre, hogy az ilyen érdekes „hibákhoz” is vezethet a viselkedésükben. Általánosságban viszont ez az erős érzékenység a társas világra hozzásegítheti a babákat ahhoz, hogy a kulturális környezetük kompetens tagjaivá váljanak. 

Kovács Ágnes Melinda (CEU Kognitív tudományok tanszék) és Kampis Dóra (Koppenhágai Egyetem) kutatása