Egyeduralkodóvá tett egy reklámcéget a Rogán-féle propagandaminisztérium, Csetényit és Kunát is kirúgták
A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal csütörtökön váratlanul felmondta a szerződéseit az eddig állami megbízásokban úszkáló Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel. - írja a 168ora.hu.
A Rogán Antal propagandaminisztériuma alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal csütörtökön váratlanul felmondta a szerződéseit az eddig állami megbízásokban úszkáló Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel – adta hírül a 444. A portál az erről kiadott közleményre hivatkozik, amely az Orbán-kormány honlapján nem lelhető fel, ugyanakkor a 444 szerint az áll benne, hogy
állami reklámpénzek kiszórásáért felelős hivatal csak egy nappal milliárdos keretszerződés megkötése után döbbent rá, hogy a cégek súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, ami kizáró oknak számít.
Kuna Tibor a szerencsés üzletember: vagy csak volt? Forrás: 168ora.hu
Pedig a Közbeszerzési Hatóság már június 6-án meghozta a kizárásról szóló döntéseket, amelyek már hétfőtől, vagyis a szerződés előtt is alkalmazhatóak lettek volna. A közlemény szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal kedden kötött keretmegállapodást a kormányzati kampányok lebonyolítására a szokásos Fidesz-közeli cégekkel:
- Kuna Tibor cégeivel (Trinity International Communications Kft. és a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft.)
- Csetényi Csaba cégeivel (Network 360 Reklámügynökség Kft. és Affiliate Network Kft.)
- és Balásy Gyula cégeivel ( New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és Lounge Design Szolgáltató Kft.)
Aztán szerdán a Közbeszerzési Hatóság nyilvános adatbázisában elérhető adatok alapján Rogán hivatala hirtelen rájött, hogy a leszerződtetett konzorciumok közül kettőnél a Közbeszerzési Döntőbizottság korábban megállapította, hogy súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, ezért ki kell őket zárni.
Csütörtökön pedig szerződést bontottak Kuna és Csetényi cégeivel. Így csak Balásy cégei maradtak nyeregben.
Csetenyi Csaba, úgy tűnik, szintén kiesett a kedvencek köréből. Forrás: 168ora.hu
Kuna Tibor a szerencsés üzletember: vagy csak volt?
Mint ismert, Kuna cégeit április 26-án 6 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Hatóság az Emmi Reformáció 500 nevű programsorozata miatt. A munka jelentős részét kiadták más alvállalkozóknak, amit szabálysértésnek minősítette a hatóság, ezért 1 és 5 millió forint bírságot szabott ki a két cégre. Tavasszal Kunáról az is kiderült, hogy 2016 végén gyanúsítottként hallgatták ki egy 52 millió forintos adócsalási ügy miatt.
A Csetényi-féle Network 360 Reklámügynökséget a Közbeszerzési Hatóság június 7-én bírságolta meg 10 millió forintra, mert a reklámügynökség két paksi szerződésében találták a szabálytalanságokat. A vállalkozás nem tudta volna alvállalkozók nélkül teljesíteni a referenciákat, ennek ellenére csak papíron kellettek a partnerek a cégnek, tényleges megbízást nem kaptak az alvállalkozók, a munkát maga a Network 360 végezte el.
A kormányzati, illetve állami 0 tehát közpénzből bonyolított – kommunikációs kampányokat (Állítsuk meg Brüsszelt, Stop Soros) rendszeresen a Fideszhez nagyon közeli vállalkozások szervezték, a feladatokat jellemzően Csetényi, Kuna és a közelmúltban már Balásy cégei vitték el. A Rogán alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (Nkoh) tavaly összesen nettó 66,5 milliárd forintot fordított különböző kommunikációs feladatok ellátására.