h i r d e t é s

Egyelőre nem engedik az érpataki önkormányzatnak, hogy feloszlassa magát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyelőre nem engedik az érpataki önkormányzatnak, hogy feloszlassa magát

2016. december 01. - 10:53
0 komment

Jövő hétvégén jönne a választás, de így most tanácstalan Orosz Mihály Zoltánék helyzete.

Fotó: Balázs Attila / MTI

A Nyíregyházi Törvényszék közleményében azt írta, hogy a bíróság az önkormányzati határozat felülvizsgálata iránti perben két ügyben is ítéletet hozott. Az önfeloszlatási határozat mellett hatályon kívül helyezte a bíróság a képviselő-testületnek a munkabér-kifizetéshez szükséges hitel felvételéről szóló döntését is.

A végzés azon alapult, hogy a szeptember 6-ai képviselő-testületi ülést nem szabályszerűen hívták össze Érpatakon, olyan napirendi pontot is tárgyaltak, amely a meghívóban nem szerepelt, így a helyi képviselők előzetesen el sem fogadták.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere csütörtökön elmondta: a bírósági döntéssel bizonytalanná vált a december 11-ére kiírt időközi önkormányzati választás, hiszen a végzéssel megszűnt a jogalapja. Hozzátette: a település jegyzője egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Választási Bizottsággal, mert úgy tudják, hogy kiírt választást nem lehet visszavonni, így az NVB döntésétől függ, hogy lesz-e voksolás Érpatakon december 11-én.

A polgármester szólt arról is, hogy a bírósági ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához, de több hónap is eltelhet, mire ott napirendre kerül a kérdés, a választás viszont a jövő hét végére van kiírva. Orosz Mihály Zoltán megjegyezte: a szeptember 6-ai ülésen a képviselők tudták, mi lesz a napirend, miről tárgyalnak és szavaznak.

Az érpataki képviselő-testület 4:3 arányban döntött szeptemberben az önfeloszlatásról, kibékíthetetlen ellentétek miatt. A helyi választási bizottság ennek alapján írta ki december 11-ére az időközi önkormányzati választást. Az akkori testületi ülésen döntés született arról is, hogy hitelt vesznek fel a közmunkások bérének kifizetésére. (MTI) / hvg.hu