Egyforintos jutalmat szavazott meg saját magának a drávaszerdahelyi polgármester
A döntést fricskának szánta, miután több településvezető milliós összeggel jutalmazta saját magát a járványhelyzetre hivatkozva. Egyikük, a dunaföldvári polgármester közben elmondta, hogyan történt valójában a jutalom megszavazása.
Drávaszerdahely polgármestere azt mondta, hogy azt látta, hogy a vészhelyzetben egyre több polgármester – ahogy fogalmazott - él vissza azzal, hogy egyedül hozhat döntéseket. Mint mondta, azzal, hogy 1 forint jutalmat ad magának az éves munkáért, üzenni akart a többi településvezetőnek. Szerinte a veszélyhelyzet elmúltával kell majd értékelni a munkát.
"Nem gondolom, hogy ez a legfontosabb dolog, és így is azt gondolom, hogy a polgármesterség, mint titulus, már teljesen le van degradálva, nem tisztelik és akkor még polgármesterek megfejelik azzal, hogy jutalmakat osztogatnak maguknak." - nyilatkozta Alpár György, polgármester.
Dunaföldváron a polgármester és az alpolgármester egymás jutalmazta meg. Horváth Zsolt polgármester a helyettesének, Süveges Árpád Róbertnének „3 havi fizetésének megfelelő jutalomról határozott, az alpolgármester pedig 5 havi jutalmat ítélt meg főnökének, a polgármesternek. Ez a városvezető esetében több mint 3 millió 380 ezer forintot jelent. A polgármester Híradónknak azt mondta: nem most, hanem még áprilisban született a döntés, amit csak látszólag hozott egyszemélyben, ugyanis – bár nem volt kötelező – online megkérdezte a képviselőket.
"Júliusban, amikor már elmúlt a veszélyhelyzet, akkor az összes polgármesteri döntést és alpolgármesteri döntést visszahoztam a képviselőtestület elé. A képviselőtestület ott megváltoztathatta volna bármelyik döntésemet és az alpolgármester asszony döntéseit is. A dunaföldvári képviselőtestület ezeket a döntéseket mind helyben hagyta." - fejtette ki Horváth Zsolt, polgármester.
A polgármester szerint a versenyszférával is próbálnak lépést tartani, ezért nem csak ők, hanem a munkatársaik is kaptak a munkájuk után plusz javadalmazást. Szerinte már a hivatalok vezetői sokszor többet keresnek, mint a polgármesterek, Egyébként hason jutalmazás történt Balatonalmádiban és Gyálon is, csak ott a polgármesterek saját magukat jutalmazták. (atv.hu)