A közelmúltban egy kisebb kutatás azt sugallta, hogy a koleszterinszintjük csökkentésére sztatint szedők esetében jobb az esély a súlyos betegség vagy a halál elkerülésére. A Johns Hopkins Egyetem most cáfolta az állításokat.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.
Egyre több szomszédos országban és Európa új járványgócában, az Egyesült Királyságban is berobbanni látszanak az új koronavírus esetszámok, a negyedik járványhullám úgy tűnik, elérte a kontinenst, és a jelek szerint Magyarországot is.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet neki”, hiszen minden eszköz rendelkezésre áll a vírus elleni küzdelemhez – szögezte le Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián.
A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára kedvezményeket biztosító, október 15-től érvényes rendelkezés hatására nőtt a koronavírus elleni oltásra jelentkezők száma Brüsszelben. Az új fertőzöttek napi száma egy hét alatt 65 százalékkal emelkedett Belgiumban - közölte a helyi média vasárnap.
A világon 243 337 931 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 943 041 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
A világon 242 968 216 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 937 546 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Közel 80 százalékos hatékonysággal képes előre jelezni egy új eljárás, hogy fertőzés esetén mely betegeknél válhat súlyos lefolyásúvá a COVID-19 - állítják koppenhágai kutatók. A módszer nagy előnye, hogy a hagyományos koronavírustesztekhez használt orrgaratváladék-minta is elegendő hozzá.
Hasznos, de bizonyos szempontból „fájdalmas” lista, ugyanis nagy valószínűséggel mindannyian találunk rajta olyan ételt vagy italt, amit eddig rosszul ettünk. Van egy gyógyszertípus is, amit semmiképp nem lenne szabad éhgyomorra bevenni!
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A bőrhibák, a különböző hegek, az aknés fertőzés, a pattanásos bőr vagy épp a striák: felsoroltuk a nők legnagyobb ellenségeit. Bár lássuk be, ezek egy része a férfiakat is érinti. De mit lehet tenni ellenük? Sokféle megoldásról hallottunk már, de némelyikhez bátorság kell. Szerencsére egy forradalmi megoldás a bőrbe jutó idegen anyagok, valamint a hámréteg és a mélyebb rétegek sérülése nélkül oldja meg a legkomolyabb bőrhibákat is.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Új, 26 szakemberből álló kutatócsoportot állított fel az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus eredetének vizsgálatára. Michael Ryan, a WHO egyik vezetője szerint ez lehet az utolsó esély, hogy sikerüljön megtalálni a járvány kiindulópontját - írja az Euronews.