Van ebben valami abszolút jellemző, nem igaz? Szeretjük magunkat baromi nagy lázadóknak feltüntetni és valóban, amint beüt a szar – és Magyarországon ez mindennapos eset – szinte azonnal elkezdünk zúgolódni. konkrét tettekre persze 2011-ig nem került sor. Ekkor azonban az akkoriban is meglehetősen szűkre szabott jogainkat biztosító dokumentumot, az Alkotmányunkat a Fidesz nemes egyszerűséggel kibaszta a kukába.
Ugyan legalább január közepe óta egyértelmű, hogy Palkovics László minisztériuma titokban, a nyilvánosság kizárásával, agresszíven és erősen vitatható koncepció mentén akarja kirántani az MTA kutatóintézeti hálózata alól a szőnyeget, a Lendület-program csoportvezetői újabb nyílt levélben próbálják belátásra bírni a kormányt. - írja a 444.hu.