h i r d e t é s

Három budai önkormányzat együtt határolódott el a neonáci megemlékezéstől

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Három budai önkormányzat együtt határolódott el a neonáci megemlékezéstől

2020. február 05. - 15:26

Közös kiállítással emlékeznek meg a kerületek február 8-án az ostromban elhunyt katonákra és civilekre - és távol tartják magukat a szélsőjobbos propagandától.

Forrás: nepszava.hu

Hetvenöt évvel ezelőtt ért véget az a hadművelet, amelynek következtében a magyar főváros nagy része romba dőlt. A harcokban 120.000 katona és közel 40.000 civil vesztette az életét, másokat pedig hosszú időre elhurcoltak. Az I., II. és XII. kerületi Önkormányzat fontosnak tartja a megemlékezést Budapest második világháborús ostromára, ennek érdekében az eseményre saját programokkal készülnek – olvasható a három önkormányzat az MTI Országos Sajtószolgálatának elküldött közleményében. 

A budai kerületek 2020. február 8-án megnyíló, közös, utcai kiállítással emlékeznek az ostromban elhuny civilekre, katonákra, nemzetiségtől, származástól, vallástól függetlenül.

Mint a szervezők hozzáteszik, a feladat nagyon nehéz, hiszen az 1945 utáni propaganda ugyanolyan torz képet festett az eseményekről, mint a későbbi és jelenlegi szélsőjobboldali ideológiai csoportok. A kiállítás anyagát Ungváry Krisztián történész állította össze – a közlemény szerint „az ő személye garancia arra, hogy a kiállítás anyaga tárgyilagosan és őszintén mutatja be a szenvedést, amelyen az ostromlók és az ostromlottak, civilek és katonák keresztülmentek.”

A három önkormányzat azt is hangsúlyozza: 

elhatárolódnak minden olyan rendezvénytől, amely az eseményeket nem egységében, minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva, szélsőséges módon mutatja be. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelmet keltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét”. (…)

A közlemény szerint „az áldozatokra emlékezni magától értetődő kegyeleti gesztus. 75 évvel később, a túlélőknek és a leszármazottaknak egy fontos dolguk van: emlékezni és figyelmeztetni. Emlékezni mindenkire, aki a harcok során pusztult el, és figyelmeztetni, hogy hová vezet a szélsőséges ideológia és a gyűlölet.”

A szélsőjobbosok évről évre megtartják az általuk „becsület napjának” nevezett programot, amit mindig jelentős tiltakozás kísér: ennek ellenére a Városmajorban idén engedélyt kaptak a rendezvény megtartására, igaz, a budai Várból kitiltották őekt. Mint lapunk beszámolt róla, a hatósági döntés ellen korábban felszólalt Pokorni Zoltán, XII. kerületi fideszes polgármester is, a tiltakozáson kívül azonban nem volt más eszköze a szélsőjobbos program megakadályozására. (nepszava.hu)