h i r d e t é s

Elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező

2015. február 18. - 12:14
0 komment

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes asztaliteniszező, edző, korábbi svájci szövetségi kapitány.

A halálhírt a hazai sportági szövetség jelentette be, s szerdai közleményében emlékeztetett rá, hogy Földy László Eb-n kétszer –1958-ban és 1960-ban – nyert aranyérmet csapatban, emellett az utóbbi viadalon, Zágrábban egyesben a dobogó harmadik fokára állhatott. Világbajnokságon 1957-ben és 1959-ben volt az ezüstérmes magyar válogatott tagja, további négy alkalommal pedig bronzérmet vehetett át, kétszer csapatban, egyszer-egyszer férfi, illetve vegyes párosban.

Olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Sidó Ferenc, Berczik Zoltán, Kóczián József, Rózsás Péter vagy Pigniczky László. Versenyzői karrierjét követően Iránban, majd Görögországban edzősködött, ezután Svájcban telepedett le, s egy ideig az alpesi ország szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.

Földy László évtizedek óta Bázelben élt, ott érte a halál.

 

vs.hu (Fotó: CC-BY-SA 2.0 / Flickr / Ritech Man Tamrakar