Különleges elem az MM fejlődésében, hogy – a cég elképesztő növekedési ütemével párhuzamosan – rövid idő alatt radikálisan megváltozott a cég megrendelőinek köre is. Míg az MM 2010 előtt nem nyert közbeszerzést, addig 2010 után közvetve, vagy közvetlenül valószínűleg csak egy vevője akadt: ez pedig a magyar állam. - írja a G7

Valószínűsíthető, hogy 2010 után – néhány év kivételével – az MM teljes nettó árbevétele közvetlenül, vagy a konzorciumi partnerein keresztül, közbeszerzésekből származik.

2011 után, de különösen 2014-től az állami megrendelések aránya kimagasló lehetett az MM összes árbevételében. Elvileg az is lehet, hogy az MM rengeteg nem közbeszerzésből származó munkát vállal magyar magáncégeknek, amelyek aztán busásan megfizetik, miközben az MM jelentős összegű közbeszerzéseket nyer konzorciumi partnereivel, ahonnan meg elenyésző árbevételre tesz szert. De ennek a történetnek valószínűsége csekély.

Az MM által egyedül, vagy konzorciumban nyert közbeszerzések nettó értékének aránya az MM nettó árbevételéhez képest, 2006-2019, keretszerződések nélkül, százalék

Forrás: G7

Arra már Alexander Gerschenkron gazdaságtörténész rámutatott a XVII-XIX századi európai gazdaságfejlődés gazdaságfejlesztés típusait és intézményét vizsgáló alapvető művében,* hogy közép-kelet európai térségben a gazdasági fejlődésben, illetve a gazdasági elmaradottság felszámolásában az állam szerepe lényegesen erősebb, kiterjedtebb, mint Nyugat- vagy Közép-Európában (az utóbbin Németországot és a mai Ausztriát értve). Közép-Kelet Európában ugyanis az állam nemcsak a gazdaságot szabályozó törvények őreként, a tulajdonjogok kikényszerítőjeként, illetve az állami újraelosztáson (adózás, vámpolitika) keresztül lép fel az iparfejlesztés, illetve a gazdaságfejlesztés érdekében, hanem megrendelőként, az infrastruktúra fejlesztés finanszírozójaként, illetve a nemzetgazdaságokban jelentős szerepet játszó állami vállalatok létrehozójaként és működtetőjeként is. Gerschenkron történelmi példák elemzésén keresztül továbbá rámutat arra is, hogy a gazdaság fejlődésében e térségekben (különösen a cári Oroszországban) milyen fontos szerepet játszottak a háborúk, a fejlődő ipar számára nagy állami keresletet jelentő hadimegrendelések.

Nincs tehát mit csodálkozni, ha a magyar vállalkozások fejlődésében, nemcsak az előfutárok, hanem az alapítók és az örökösök generációjában is gyakran meghatározó szerepet játszottak az állami, és ezen belül a hadi megrendelések. A Majkon posztógyár (Kanitz, Kadish és Mauthner kereskedők közös cége) a XIX. század elején hadi megrendelésre termelt és még az 1820-as években, a dekonjunktúra alatt is 40-50 szövőszéken 152 munkást foglalkoztatott.* Ganz Ábrahám elkötelezett híve volt a magyar szabadságharcnak, öntőműhelyében a kormány megrendelésére a szabadságharc számára becslések szerint 22 ágyút öntöttek (ezekre vésette fel Ganz „Ne bántsd a magyart!”).* A szabadságharc alatt hadimegrendelésre dolgozott többek között a Korompai Vasműtársulat vagy a Ruszkahegyi Vasmű is.* Weiss Berthold és Manfréd kereskedőcége Bosznia okupációjának idejében (1878) hadiszállító volt, aztán a hadsereg megrendelései mind a 1882-ben alapított konzervgyáruk, mind a későbbi csepeli tölténygyár fejlődését elősegítették. Az I. világháborús katonai megrendelések – mint korábban már említettük – a Weiss Manfréd Művek számára a rendkívül gyors növekedést tettek lehetővé.*

De hasonló volt a Richter gyár helyzete is: az első világháborús konjunktúra is segítette a cég növekedését. A hadsereg jelentős keresletet támasztott a Hyperol fertőtlenítőszer iránt, kiváló minősége és porként való könnyű tárolása, használhatósága miatt. De a Richter gyárat korántsem az állam „tartotta el”.* A Kalmopyrin fő vevője nem lehetett az állam. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. és jogelődjei is több terméket szállított az állam (különösen a Magyar Királyi Posta) számára.* A Láng Gépgyár a magánpiacon már keresett termékeit, közöttük gőzturbinákat szállított állami tulajdonú vállalatoknak.* A példákat még oldalakon keresztül lehetne sorolni. Később, a harmincas évek vége felé aztán, az úgynevezett Darányi-féle győri program 1938-as meghirdetését követően, az irányított gazdaság körülményei között az állami szerepvállalás erősödésével és a hadiipari fejlesztéssel újra megnőtt az állami megrendelések aránya is.*

Az itt említett cégek és az állam, valamint az MM és az állam kapcsolata között azonban van egy nagyon fontos különbség. A magyar gazdaságtörténetben ismert és imént felvillantott példákban olyan vállalkozásokról van szó, amelyek fejlődése elsősorban a tulajdonos széleskörű és megalapozott szakértelmén, kockázatvállalásán, invencióján, találmányain alapult. Ők szinte megtestesítik a vállalkozó Schumpeter által leírt fogalmát: a termelési tényezők új kombinációját létrehozó gazdasági szereplőt.* A felsorolt vállalkozók és cégek már bizonyítottak a magánvállalkozások piacán, mielőtt időlegesen, illetve részben az állami beszerzések felé fordultak volna. Már komoly tekintélyt vívtak ki a hazai, vagy nemzetközi piacokon, mielőtt kiaknázták volna a háborús konjunktúra nyújtotta lehetőségeket.

Az MM-nek és tulajdonosainak helyzete ebből a szempontból teljesen más. Az MM az állami megrendelések felfuttatása előtt néhány évvel egy pár főnek kenyeret adó, csőd közeli vállalkozásnak számított, amely már kezdte felélni pár millió forintos saját tőkéjét.

2011 után a céget óriássá szinte kizárólag az állami megrendelések tették.*

Az MM tehát mintegy egymaga példázza azt, amit Berend T. Iván és Ránki György a szocialista állam gazdaságteremtő szerepéről írt, ahol „nem a gazdaság teremti meg az államot, hanem az államnak kell a gazdaságot megteremtenie”.* Ezt a gondolatot a mai magyar helyzetre, az MM és az állam viszonyára vonatkoztatva következőképpen lehetne megfogalmazni: ha a piacgazdaság, a vállalkozások nem hozzák létre az államot, akkor maga az állam hozza létre saját képére formálva saját „vállalkozóját”:* qualis dominus, talis est servus.*

A megtermelt profit felhasználása is az MM furcsa viselkedését tükrözi. Egy ideáltipikus vállalkozó inkább a megtakarítást preferálja a fogyasztáshoz képest, és a cége által megtermelt profitot igyekszik a cégébe visszaforgatni – mivel bízik cége fejlődésében. Hiszen a cége az élete. Vagy egyszerűen csak azért, mert tartalékolni szeretne (a megtermelt nyereséget eredménytartalékba téve) azokra az időkre, amikor várhatóan gyengébb lesz az üzleti konjunktúra.* Aztán ebből a visszaforgatott profitból vagy a cégét bővíti, vagy leányvállalatokat alapít, más cégekben vásárol részesedést, és a többi; – de ez mind a cége, cégcsoportja továbbélését, bővülését szolgálja.

Az osztalék mértéke és a nettó nyereséghez viszonyított aránya (dividend payout ratio, azaz osztalékhányad) egyik jó indikátora ennek a viselkedésnek. A rendszeres nagy összegű osztalékfelvétel, az extrém magas osztalékhányad egyáltalán nem vall a klasszikus vállalkozói mentalitásra, távol áll attól. Ekkor a vállalkozó mintegy „fejőstehénként” (cash cow) tekint a cégére, amelyet igyekszik minél inkább kizsigerelni, a megtermelt profitot onnan „kimenteni”, „elrejteni”, valami miatt a luxusfogyasztáshoz vonzódva, felélni. Reszegi László magyar vállalati adatokon alapuló elemzéséből tudjuk, hogy a közbeszerzések nyertesei inkább járnak el így, mint a közbeszerzéseken nem induló cégek.

A XIX. századi és XX. századi vezető magyar cégek tulajdonosai, vezetői meglehetős jómódban éltek, de távol állt tőlük a luxusfogyasztás, a kirívó költekezés.* Inkább töltötték szabadidejüket önképzéssel, a szakirodalom tanulmányozásával, vagy vállaltak közéleti szerepet. Ganz Ábrahám inkább a cégébe fektette minden pénzét, Láng László kiköltözött a gyár területén épített házába, hogy a lehető legközelebb legyen az üzemhez. Richter Gedeonnal kapcsolatban a kortársak szerénységére, puritánságára hívják fel a figyelmet, ami a szakmája iránti nagyfokú elhivatottsággal és tudásvággyal párosult.*

Ha az MM cég megtermelt profittal és osztalékfizetéssel kapcsolatos magatartását vizsgáljuk, akkor meglehetősen más kép bontakozik ki előttünk, mint amit Ullmann Móric, Weiss Bernát Ferenc, Valero Antal, a Wurda, a Wodianer, vagy a Koppl család, Ecker János, az Egger fivérek, Ganz Ábrahám, Láng László, Richter Gedeon esetében a gazdaságtörténet kutatások elénk tárnak.* Az MM tulajdonosai ugyanis előszeretettel veszik ki cégükben megtermelt profitot osztalékként. A 2006-2019 között az általuk évente felvett osztalék összege nominálisan 29,6 milliárd forintot tesz ki.*

Az MM által kifizetett osztalék összege nominálisan, millió Ft, 2006-2019

Forrás: G7

Ennél is érdekesebb viszont, ha kifizetett osztalék nagyságát összevetjük a nettó profitéval, és kiszámítjuk a kettő arányát, az osztalékhányadot. Ezek az adatok világosan jelzik, hogy az MM tulajdonosainak 2011-2019 között egyáltalán nem volt fontos az, hogy megtermelt nyereségből saját cégüket fejlesszék. Ugyanis ekkor az MM osztalékhányada extrém módon magas volt: 2012 után, a cég tulajdonosai szinte minden évben a megtermelt nettó nyereség szinte teljes egészét felvették osztalékként. A következő ábrán – összehasonlításként – közöljük egy vezető magyar építőipari vállalkozás (VMEV)* osztalékhányadra vonatkozó adatait is.

Az MM és egy vezető magyar építőipari vállalkozás (VMEV) osztalékhányada (dividend payout ratio), 2011-2019, százalék

Forrás: G7

2011-2019 között, míg az MM-nél a nettó profit 97 százalékát vették fel a tulajdonosok, addig a VMEV-nél csak tíz százalékát. Az MM tulajdonosainak e magatartása nemcsak a tipikus vállalkozói preferenciákkal, hanem az üzleti racionalitással is ellentétben áll. A felvett osztalék után ugyanis adót kell fizetni, míg a profitot a cég eredménytartalékába helyezni és ezen keresztül befektetni a cégbe, vagy más cégbe, projektbe, adómentes. Ezen túl a magas osztalékhányad közvetve arra is rámutat, hogy az MM tulajdonosai egyáltalán nem tartanak a konjunktúraciklus hullámzásaitól. Nem számítanak arra, hogy piacaikat egy esetleges dekonjunktúra érinteni fogja, amikor majd kevesebb megrendelésre kell számítaniuk. Nem kell tartalékolniuk a „szűkebb évekre”, így is biztosítva cégük túlélését, mint ezt például Ganz Ábrahám is tette annak idején.

Egy cég eszközein belül érdemes a képződő likvid eszközöket (pénztár és a látra szóló betétek összege) rövidebb, vagy hosszabb távra lekötni, befektetni. A likvid pénzeszközök tartalékolása előnytelen, mivel legfeljebb minimális pénzügyi bevételt eredményez. Bizonyára sem Ganz, sem Láng, sem az Egger fivérek, sem Weiss Manfréd, sem Richter Gedeon nem készpénzben tartották a cégnél folyamatosan keletkező, a bevételekből a költségek levonása után fennmaradó összegeket. Az MM mérlegeit vizsgálva azonban azt láthatjuk, ez koránt sincs így, különösen 2016 után nőtt meg pénzeszközök (pénztár, csekkek és látra szóló bankbetétek) volumene. A cégnél a pénzeszközök/összes eszköz arány néhány évben extrém magas: esetenként az 51-78 százalék közötti szintet is eléri.* 2019-ben 55 milliárd forintra, 2018-ban 59 milliárd forintra, 2017-ben 74,6 milliárd forintra rúgtak az MM mérlegében a „Pénzeszközök” mérlegsoron nyilvántartott összegek.*

A pénzeszközök/összes eszköz aránya az MM-nél, 2006-2019, százalék

Forrás: G7

Különös jelenség még az is, hogy ez az arány a 2009-es, a 2013-as, és a 2017-es üzleti években (vagyis a választásokat megelőző években) volt viszonylag magas, a legmagasabb éppen 2017-ben.

Első ránézésre úgy látszik, hogy az MM viszonylag nagy arányban rendelkezik a cég működéséhez, a megrendelések teljesítéséhez nem feltétlen szükséges likvid eszközökkel.

A mérlegek vizsgálata részben választ ad ezeknek az elképesztően magas összegeknek és arányoknak az okaira. Az MM vevője (az állam?), illetve vevői (konzorciumi partnerei?) ugyanis 2011 után rendszeresen fizetnek előleget az MM-nek: a vevőktől kapott előlegek összege 2017-ben 72,6 milliárd forint, 2018-ban 68 milliárd forint, 2019-ben pedig 56,4 milliárd forint volt (lásd a következő ábrát). Különös továbbá, hogy az MM vevőinek ebbéli magatartása meglehetősen átalakult 2011-et követően. 2011-ben, amikor a cég 2,2 milliárd forintos árbevételt ért el, a vevők még nem fizettek előleget az MM-nek. 2012 és 2019 között már fizettek és egyre inkább: 2012-ben még csak 422 millió forintot, 2019-ben már 56 milliárd forintot. Azaz a vevőktől kapott előlegek összege 133,6 szeresére nőtt ezen időszak alatt.

A pénzeszközök és vevőktől kapott előlegek összege az MM mérlegeiben, 2011-2019, milliárd forint

Forrás: G7

Ha az MM szempontjából különösen sikeres 2012-2019 közötti időszak egészét nézzük, akkor a cég nominálisan 211,9 milliárd forint nettó érbevételt ért el és 206 milliárd forintnyi előleget kapott vevőitől. Ezek elképesztően nagy összegek, és az elért árbevételhez képest elképesztően magas arányok.* Nem tudjuk, hogy mi áll e jelenség mögött. A választási éveket megelőző üzleti évekre jellemző magas arányok lehet, hogy egyszerűen a politikai üzleti ciklusokkal (political business cycle) függnek össze.* A kormányok a választások előtti évben, illetve választási évben általában hajlamosak felpörgetni költekezésüket, aminek egyik módja, hogy megnövelik az indított közbeszerzések volumenét. Ez a politika aztán a vevők (az állam) által fizetett előlegek összegének növekedésén keresztül mutatkozik meg az MM könyveiben.

Nemcsak az üzleti életben vállaltak kockázatot, hanem esetenként a közéleti szerepükből adódóan is. Képesek voltak bátor lépéseket tenni, mint Ganz Ábrahám, Maderspach Károly, Ullmann Károly, Wodianer Móricz, Wodianer Fülöp és többen mások, akik aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Iparosként, gyárosként, kereskedőként, bankárként, katonaként, de akár fegyvervásárlások pénzügyi feltételeinek megteremtőjeként* szolgálták hazájukat. Amikor a sors úgy hozta, többen felléptek az önkényuralom ellen, a magyar szabadságért.

Jelképes lehet manapság Valero Antalnak, az egyik legjelentősebb XIX. század eleji textilipari cég a Valero selyemgyár tulajdonosának hozzáállása. Már a szabadságharc előtt jelentős közéleti szerepet is vállalt. Alapító tagja volt az 1842-ben létrehozott Nagykereskedői Testületnek, majd részt vett a Pesti Hengermalom Társaság, valamint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapításában, amelynek később elnöke lett, őt választották meg az 1850-es alakuláskor a Pesti Kereskedelmi Kamara elnökének. Kapcsolatban állt főnemesekkel, közöttük Széchenyivel, tagja lett a Nemzeti Casinonak.* Valero később, mint nagy befolyású polgár, nem habozott, amikor az önkényuralom és a cenzúra ellen kellett fellépnie a kor prominenseivel együtt. Nyáry Pállal, Klauzál Gáborral, Deák Ferenccel, Fáy Andrással, Trefort Ágostonnal, Vörösmarty Mihállyal, Fényes Elekkel, Kemény Zsigmonddal, Kappel Frigyessel, Irinyi Józseffel és másokkal együtt 1848. március 16-án ő is aláírta Gróf Zichy Ferencnek a budai tanácshoz címzett leiratát a cenzúra megszüntetéséről és a sajtó útján elkövetett vétségek kivizsgálására alakult ideiglenes bizottság létrehozásáról.*

g7.hu