Első ízben látogat hazánkba a szlovákiai születésű zeneszerző, énekesnő
A fiatal művész Prágában indította be karrierjét, miközben kulturális antropológiát tanult egyetemi évei alatt.
Ekkor születtek első elektroakusztikus szerzeményei is, melyeket a belga táncos produkcióhoz, a Dancers!-höz is felhasználtak, és ami a nemzetközi LEM Le Prix Russolo fesztivál elődöntőjéig jutott.
2015-ben Szlovákiában jelölték a RadioHead Awards keretein belül Az év felfedezettje díjra, valamint Marc-Eric Laine producerrel készített dala, a Diamond Fields vezette a szlovák RADIO_FM listát. Ezen kívül Ivana hangját hallhatjuk a Hrana - 4 filmy o Marekovi Brezovskomcímű Patrik Lančarič által rendezett filmben is, illetve a díjnyertes Personal Pronouns című táncos filmben.
Az énekesnő debütáló lemeze tavaly jelent meg Early Works címmel, melyet pozitívan fogadtak a kritikusok és a rajongók is.
Ivana jelenleg azzal van elfoglalva, hogy következő albumára írja a dalokat, illetve készül magyarországi turnéjára, mely négy koncertből áll: Budapesten, Egerben, Szegeden és Esztergomban lehet elcsípni az énekesnőt. Esztergomban ma, 21:00-kor a Kaleidoszkóp Házban.
A koncert természetesen ingyenes!