h i r d e t é s

Eltűnt egy sétahajó Japán partjainál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltűnt egy sétahajó Japán partjainál

2022. április 23. - 15:32

A sétahajó erős hullámzásban futott ki, a legénység utolsó rádióadása szerint a tatnál víz tört be és a hajó süllyedni kezdett.

Forrás: BBC

A japán parti őrség hajókkal és repülőkkel keres egy sétahajót – írja a Reuters a japán állami NHK-ra hivatkozva. A hatóságok azt követően vesztették el a kapcsolatot a Kazu 1 nevű hajóval miután a legénység rádión jelentette: a tatnál víz tört be a hajóba, amely süllyedni kezdett. A legénység jelentése szerint a hajó 30 fokban megdőlt, az utasok életmentő mellényt viseltek.

A fedélzeten 24 utas tartózkodott, köztük két gyerek, a legénység két fő volt.

A parti őrség helyi idő szerint délután 1 óra 15 perckor hallott utoljára a hajóról, öt járőrhajót és repülőgépeket küldtek a keresésére. Se a parti őrség, se a hajót üzemeltető társaság nem reagált az NHK megkeresésére.

A Kazu délelőtt 10-kor hajózott ki, az utak jellemzően 3 órát vesznek igénybe, így 1 körülre várták vissza a kikötőbe. A környéken a tenger erősen hullámos volt, a helyi halászhajók késő reggelre visszatértek a kikötőbe. (hvg.hu)

Frissítés (2022. április 23. 18:08)

A borzalmas tragédia a Shiretoko- félsziget nyugati partjainál történt Hokkaido északi szigetén a japán parti őrség tájékoztatása szerint - írja a Blikk.

Elsüllyedt egy japán turistahajó 26 emberrel a fedélzetén, köztük két gyermekkel. A Kazu 1 nevű hajóról kora délután érkezett a segélyhívás a japán partiőrséghez, miszerint a hajó orrát elöntötte a víz, és süllyedni kezdett.

A tragédia helyszínére hat járőrhajó és négy repülőgép is érkezett, túlélőket azonban több mint hétórányi kutatás után sem találtak.

A Blikk megjegyezte, dél körül hatalmas hullámok és erős szél volt jellemző a környéken a helyi halászati szövetkezet szerint. A halászhajók a rossz időjárás miatt visszatértek a kikötőbe.