Elutasították a jelentkezőt: nő nem vezethet kukásautót
Női pályázó jelentkezett egy hulladékszállító járműre sofőrnek álláshirdetés alapján Békéscsabán.
A hölgy a pályázati feltételeknek megfelelt, mégsem alkalmazták, mert a hirdető cég nem foglalkoztat női alkalmazottakat.
Az elutasított nő eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt, hivatkozva arra, hogy védett tulajdonsága (női nemhez tartozás) miatt a munkaerő-felvétel során hátrány érte.
A hatóság Facebook-oldalán található tájékoztatás szerint az eljárás alá vont cég képviselője megerősítette, hogy kizárólag férfiakat alkalmaznak a hirdetett munkakörben. A hosszú ideje fennálló gyakorlatot azzal indokolták, hogy a munka zajjal, porral, fertőzésveszéllyel jár, és a szeméttelepi munkakör tradicionálisan férfiak alkalmazását kívánja meg. Női vizesblokkokat, öltözőket nem alakított ki a munkáltató, a tárgyi körülmények bővítését pedig likviditási problémák akadályozzák.
A hatóság megállapította, a cég munkáltatóként köteles az egyenlő bánásmód követelményét megtartani. Ez sérül, ha egy személy vagy csoport valós vagy vélt neme miatt részesül hátrányos megkülönböztetésben. Jogsértő a munkához való hozzájutásban, az álláshirdetésben, a felvételnél, az alkalmazási feltételekben is a hátrányos megkülönböztetés.
Nem jogsértő azonban a munka jellege vagy természete alapján indokolt megkülönböztetés, amely az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított és arányos. A hatóság megvizsgálta, hogy a tárgyi feltételek hiánya miatt alkalmazott megkülönböztetés jogszerű-e a törvény szerint. Megállapította, hogy az érintett cég gyakorlata önkényes és indokolatlan, mert a női öltöző kialakítása nem a munka természetével, illetve jellegével függ össze, hanem a munkafeltételek biztosításával. Ezen az alapon nem tehető különbség férfiak és nők között, nem tagadható meg nők alkalmazása anyagi forráshiányra hivatkozva sem.