h i r d e t é s

Ember istenek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ember istenek

2020. február 25. - 15:36

Korosztályom érintett volt földi személyek isteni dicsőítésében. A velem egykorúak és idősebbek, ha még élnek tudják, hogy kellett éljenezni Sztálin, Rákosi alatt. Ezek után Kádár proletárdiktatúrája enyhébb volt. A rendszerváltás a várakozásokkal ellentétben nem megnyugvást hozott a lelkekben, hanem versengést.

Versengeni kellett abban:

  • hogy ki nyúlja le leggyorsabban az országot,
  • hogy ki tud a demokrácia égisze alatt új karizmatikus vezetőket, ember-isteneket produkálni.

A lenyúlás sikerült, az ember-istenek pedig tömegével köztünk vannak. Ők azok a mindentudó megmondó emberek!

Erőt vesz rajtatok a versengés a javak halmozásában, (Korán 102:1)

A szerzési vágy, szenvedélyek, vagyon halmozás, pozíció, követők számának növelése olyan ösztönök, melyek nem csak az egyének, hanem társadalmak gondolkodását is motiválják. Ha ez versengésbe, rivalizálásba csap át, rossz vége lehet. A javak gyűjtése egy bizonyos szintig jó és elvárt, de amikor szenvedéllyé, széteső jellem okozójává, mindent uraló, monopolizáló személyiségek kialakító tényezőjévé válik, akkor káros, romlásba visz. Az ilyen szemlélet nem hagy helyet az emelkedettebb gondolatoknak és erre itt figyelmeztetés hangzik el. Sokan nem gondolnak minderre, míg el nem jön a halál, majd visszatekintenek életük hiábavalóságára és elveszettnek látják életük értelmét.

Amikor az Iszlám felé fordultam, azért tettem, mert a Korán nem engedi, hogy közém és Allah közé bárki befészkelje magát. Még Mohamed (béke reá) sem! Értitek? Még egy próféta (béke reá) sem állhat közém és Allah közé! Hiszen ő is ember volt. Egy tanító, az utolsó! Az Iszlámban emberi dimenzióba kerültem, ahol nincsenek ember-istenek és ebből nem engedek!

Mohammed nem más, mint Próféta, aki előtt Próféták múltak el. Ha meghalna, vagy megöletne, ti sarkon fordulnátok tán? Aki sarkon fordul, soha nem árt Allahnak semmit. Allah megadja osztályrészét a hálaadóknak. (Korán 3:144)

Nem röpködnek körülöttem szárnyas lények és nem fenyegetnek patás szörnyek. A mában élhetek és 1400 éves tanításokkal tisztíthatom, tökéletesíthetem magam!

Mosoly kerül arcomra a mai ember-istenek láttán. Próbálnak bepréselni anyagi világaikba, ahol fizetési felhívásokkal, végrehajtásokkal, csillagászati adórendszerrel vesznek el és taszítanak rabszolgaságba. Nem érint. Nincs mit elvenni.

Mosoly kerül arcomra az Iszlám mai hirdetői láttán. Ők is ember-istenek. Mögöttük olyan pénzelők állnak, akik nem fogják fel az Iszlám lényegét: ha kegyenceiket berángatják abba az anyagi világba, ami saját törvényük szerint működik, hosszú távon bukásra ítélik a látvány-Iszlám szónokait és magukat!

Címkék: