h i r d e t é s

Emelik a kormányhivatali dolgozók fizetését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Emelik a kormányhivatali dolgozók fizetését

2020. január 18. - 10:14

 

Nem mindenki ugyanannyival kap többet

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban – közölte a Miniszterelnökség január 18-án.

A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői.

Hozzátették, az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják.

A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja, hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés.

Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert.

A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább tíz százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja - írták. (MTI) / civishir.hu


 

h i r d e t é s