Mindig vallottam: halottakról vagy jót, vagy az igazat! Az igazság ugyanis soha nem lehet kegyeletsértő!

Kocsis, a maga korában (az azóta is a csúcson lévő Schiff Andrással egyetemben) a világ legjobb pianistái közé tartozott, és ilyennek, zongoraművésznek fogja jegyezni a zenetörténet.

Mert karmesternek, a Nemzeti Filharmonikusok (lánykori nevén Magyar Állami Hangversenyzenekar, születési nevén Budapesti Filharmonikusok) élén közepesnek mutatkozott, minden rendkívüli teljesítmény híján.

Külföldi vendég-karmesteri meghívásokat nem kapott, se koncertezésre, se lemezfelvételre. Ami egy egyébként világhírű művész esetén meglehetősen szokatlan.

Csak a honfitársai közül is messze járt Fischer Ivántól, Fischer Ádámtól, de még Medveczky Ádámtól is. Ami egy ilyen kis ország esetében már sokatmondó.

Egyébként meglehetősen ritka, hogy egy jó előadóművész egyben jó dirigens is, és fordítva.

Solti kiváló karmester és gyenge zongoraművész volt – hamar fel is hagyott a játékkal.

David Ojsztrah és Yehudi Menuhin, a múlt század második harmadának-felének tán két legnagyobb hegedűművésze (Isaac Stern és Jascha Heifetz se sértődjön meg, utánuk ők következnek!) egyszer kirándult a karmesteri pódiumra: egy moszkvai koncerten egymásnak dirigáltak.
Az eredmény csapnivaló volt. Fel is hagytak vele mindketten. A koncertről készült lemezfelvétel igazolja a kritikát.

A múltkor a Youtube-on beleszaladtam Brahms B-dur zongoraversenyébe: Borisz Berezovszkij játszotta, és vezényelte a Moszkvai Filharmonikusokat. Csodálatosan játszott. A többit mentette a kényszerűen önjáróvá vált kiváló, profi zenekar.

A kivétel, aki erősíti a szabályt: Barenboim. Zongoraművészként és dirigensként (sőt főzeneigazgatóként és zenekar-alapítóként) is egyenrangú!

A karmesterség és az előadóművészet ugyanis két külön "szakma", egész más adottságokkal és közelítésmóddal.

Kocsisra (aki kiegészítette saját magával Glenn Gouldnak azt a tételét, hogy a zenetörténet három eredeti zeneszerzőt tudott felvonultatni: Bachot, Wagnert és Debussyt) ez – mondom – nem áll!
Nem is nagyon értettem, hogy miért váltott. Talán, mint zongoraművész kiégett.

Az, hogy Kocsis sokszor kotta nélkül dirigált, nem olyan szokatlan és szenzációs produkció!
Sok más dirigens (és előadóművész) vezényel (játszik) kotta nélkül.
Stokowski és Klemperer még nyolcvan felé is (már ülve).

Mindenesetre, Kocsisról megemlékezve leginkább mint zongoraművészről kell beszélni! Méghozzá felsőfokon!
(Némileg hullámzó teljesítménye dacára. Mert Debussyt a legnagyobbakkal, Giesekinggel, Gilelsszel egyenrangúan játszott, Rahmanyinov: hagyjuk!)

A többi szerintem feledhető!