Sára nagyon szereti a szakmáját, annak dacára is, hogy a kéretlen megjegyzések szüntelenül érik őt.

Sára: 23 éves vagyok és egyetemre járok Nagy-Britanniában.

Civilhetes: Mindemellett forgatásokon dolgozol. Ez nem lehet túl könnyű. Mikor szembesültél először nehézségekkel?

S.: Néhány éve, nyáron egy forgatáson dolgoztam. Az egész környezet olyan volt, hogy nagyon jó táptalajt nyújtott mindenféle visszaélésnek. És nem én voltam az egyetlen. A stáb 80 százaléka férfi volt és folyamatosak voltak a szexista poénok. Nyár közepe volt, 40 fok, kültéri forgatás. A pasik sokszor félmeztelenül mászkáltak, mi meg nyakig gombolkozva, hosszúujjúban-hosszúnadrágban, mert inkább hőguta, mint hogy látsszon a combunk vagy a dekoltázsunk, mert arra folyamatos beszólások jöttek. Az ember úgy érezte magát, mintha valami préda lenne. Így nagyon nehéz dolgozni.

C7: Tehát rendszeresek voltak az inzultusok?

S.: Igen. Nekem már reggelente hányingerem volt attól, hogy mi vár rám. Volt egy pasi, aki nyalókákat osztogatott a fiatal lányoknak, majd ült, és nézte, ahogy szopogatjuk, időnként instrukciókat is adva. Nem lehetett nemet mondani, próbáltam. Egyszerűen úgy éreztem magam, mintha egy darab hús lennék, nem is ember. Legalábbis így kezeltek.

C7: Mikor kezdett az amúgy is kényelmetlen helyzet tarthatatlanná válni?

S.: Volt, akit durvábbal zaklattak, fogdostak, meg minden, és tudtuk, hogy nem lehet mit tenni, mert ha szólunk, akkor nem fognak többet velünk dolgozni. Mert akkor mi vagyunk a probléma. Nálam akkor telt be a pohár, mikor egy nap statisztákkal forgattunk a mezőn. Kábé húsz férfit kellett koszolnom, ami testi kontaktussal jár, a ruhájukhoz kell nyúlnom. Mikor elkezdtem, az egyik megszólalt, hogy jaj, de megbaszna az erdőben, ha egyedül lennénk. Egy pillanatra azt hittem, nem jól hallottam. Hogy ezt csak nem mondhatja valaki egy szakmai környezetben, ismeretlenül. A többiek röhögtek, néhányan helyeseltek, és elkezdtek jobban belemenni a témába. Nekem felfordult a gyomrom, teljesen rosszul lettem. Mindeközben folytatnom kellett a koszolást, mert ugye az a munkám. Ha abbahagyom, az az én mulasztásom. Gondolhatod, mekkora undorral és félelemmel nyúlok valakihez, aki nem fél húsz kollégája előtt így nyilatkozni rólam. Egy idősebb kolléganőm, aki épp arra jött, és hallotta a dolgot, viccesen rászólt, utána kicsit visszafogták magukat, de a szexuális töltetű poénok nem maradtak abba. És az ember nem tud mást tenni, mint mosolyogni és folytatni a munkát. Miközben majdnem szó szerint hánytam a helyzettől.

C7: Nem tettél panaszt?

S.: Nem. Beszéltünk róla egy másik lánnyal történt eset kapcsán. De egyrészt nem fogom föláldozni a filmes karrieremet emiatt, másrészt nem lenne következménye. Az ilyen eseteket nem veszik komolyan.

C7: Mennyi ideig tartott a forgatásnak ez a része?

S.: Körülbelül hat hétig.

C7: Hogyan védekezel ez ellen?

S.: Nem hiszem, hogy ki lehet. Ha valaki eleve tárgyiasít, annak bármit mondhatok, nem hallja meg. Illetve azt is gondolom, hogy nem nekem kéne azon aggódni, hogy mit vegyek föl, ahhoz, hogy emberként kezeljenek. Nyilván próbáltam mindenfélét fiatalabb koromban. Hátha van olyan ruha, amiben nem "tetszem" nekik. Vagy smink. Vagy viselkedés. Nem volt. Mert ez főleg nem is a szexről szól, hanem a hatalomról. Hogy kifejezzék, hogy az én személyem, szakmai tudásom, érzéseim teljesen lényegtelenek, a testem nem hozzám tartozik, hanem azért van, hogy ők jól érezzék tőle magukat.

Sára határozott fellépése sem ellensúlyozza azt a kihívást, amivel szakmájában szembe kell néznie. A stáb nem érzi szükségesnek semmibe beavatkozni. Nekik az a lényeg, hogy elkészüljön a film. Abba mégsem gondolnak bele, hogy kiváló kollégákat veszíthetnek el így, akiket minden ellenkező sztereotípia dacára (mindenki pótolható) komoly hiányt jelenthetnek.

Másfelől az elkövetők pontosan azt a gyakorlatot folytatják, amit a szakma Locker room talk-nak, „öltözői beszélgetésnek” nevez és amiből a Cat calls, „utcai beszólogatás” fejlődik ki. Míg előbbi az áldozattá tétel, utóbbi a lealacsonyítás kategóriáját meríti ki. Ez azt jelenti, hogy azzal, hogy ártatlan csevej részének tekintjük az egyébként sértő megjegyzéseket, könnyen legitimáltnak tűnhet a nyílt zaklatásokat.

Ennek a folyamatnak azonban nincs határa, a spirál végén a szó szerinti szexuális bűncselekmény áll. Egyszerűbben az abúzús könnyedén válik fizikai erőszakká. Nem építhetünk a szélsőségekre hajlamos emberek esetében mértéktartásra.