Ennyire veszélyes hely Magyarország: itt a jelentés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyire veszélyes hely Magyarország: itt a jelentés

2015. július 11. - 18:54
0 komment

Az IEP nemzetközi kutatóintézet idén is elkészítette szokásos tanulmányát, amelyben a világ 162 országát értékelik veszélyességi szintjük szerint.

Az összesítés szerint Magyarország meglepően jó pontszámot kapott - írja a pénzcentrum.

A Pénzcentrum is többször hívta fel korábban a figyelmet, mennyire körültekintően is kell úti célt választani, ha külföldi utazásra adjuk a fejünket. Egyes országok ugyanis rendkívül veszélyesek; a legproblémásabbakról a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján kaphatunk tájékoztatást az "utazásra nem javasolt térségek" fül alatt.

Legutóbb például a mostanra lecsengőben lévő MERS-járvány kapcsán hívtuk fel a figyelmet Dél-Korea veszélyeire, de írtunk a tunéziai vérengzésről is. De nemcsak a Külügyminisztérium foglalkozik a rizikós desztinációkkal, nemzetközi tanulmányok is gyakran vizsgálják, melyek a legveszélyesebb területek a Földön.

Nemrég az IEP (Institute for Economics & Peace) nemzetközi kutatóintézet jött elő szokásos tanulmányával (Global Peace Index), amelyben a világ 162 országát értékelik veszélyességi szintjük szerint. A 2007 óta folyamatosan publikált kutatásban idén is 23 minőségi és mennyiségi mutató alapján vizsgálták a külső és belső viszonyokat, mint például a biztonságérzet, a hazai- és nemzetközi konfliktusok, illetve felfegyverkezés mértéke.

A felmérés egyértelműen rávilágított, hogy a térségbeli országok nagy része a lista első huszonöt helyezettje között szerepel. Ezek az államok fejlett védelmi- és biztonsági színvonalon állnak, messzemenően “harmonikus", konfliktusoktól mentes társadalmakkal. A 162 ország elemzése alapján Magyarország is előkelő helyen szerepel a listán.

 

penzcentrum.hu (Fotó: 2015 Global Peace Index / 2015.07.10.)

Posted by SEJT on 2015. július 11.