h i r d e t é s

Erdei Zsolt erdélyi bokszakadémiája 452 milliót kap a kormánytól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Erdei Zsolt erdélyi bokszakadémiája 452 milliót kap a kormánytól

2017. december 29. - 06:17

 

A volt lengyel elnök szobrára is jut pénz az végi kasszaürítéskor. - írja az mfor.hu

Forrás: MTI

Amikor december közepén megkérdeztük Lázár Jánost, hogyan alakulhat az év végén az államháztartás egyenlege, és a terven felül érkező bevételekből mennyit akarnak lekötni a miniszterek, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy 30-50 milliárd forint többletkiadásra nyújtottak be igényt a tárcavezetők az év utolsó kormányülésén.

Ehhez képest az elmúlt napokban megjelent Magyar Közlönyök alapján bőven 200 milliárd forint felett költött el a kormány, saját hatáskörben. Elsősorban egyházi, sportcélú, valamint turisztikai és szociális, oktatási tételek találhatók a listán. Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy csak az egyházak támogatására mintegy 100 milliárd forintot szán a kormány.

Az erre az évre tervezett 2,4 százalékos egyenleget vélhetően ez sem fogja veszélyeztetni, mindenesetre az kiderült, hogy nincs új a nap alatt: ha eljön az év vége, és úgy áll az államkassza, a minisztériumok igyekeznek besöpörni a lehető legtöbb forrást. Így, a választáshoz közeledve pláne ez a helyzet.

A különböző támogatások közt találjuk azt a 452 millió forintot, amit Erdei Zsolt erdélyi ökölvívó akadémiájára utal át a kormány. A gyergyószentmiklósi központú Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia beruházását a Magyar Ökölvívó Szövetségen keresztül patronálja a magyar állam. A gyergyói Godako boksz klub és a Madár becenévre hallgató olimpikon magyarországi akadémiája között az év elején alakult ki együttműködés, amely a jelek szerint mostanra ért a megvalósítás fázisába.

A szociális, egészségügyi célú kiadások közt találjuk azt a 450 millió forintot, amit a Szent János Kórház és Észak-Budai Egyesített Kórházak ágyainak cseréjére különített el a kormány december végén.

Végül érdemes említést tenni arról a 128 millió forintról, amit a „Kaczynski-szoborra” ad a kormány, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.-n keresztül. Vélhetően a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt lengyel elnök, Lech Kaczynski emlékére állítandó szoborról van szó. A Fővárosi Közgyűlés december elején döntött az emlékmű felállításáról a II. János Pál pápa téren.

 

mfor.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s