Érdemes polisztirollal hőszigetelni?
Az emelkedő rezsiszámlák nagyon sok háztulajdonost arra sarkallnak, hogy amennyiben ez idáig halogatták az épületfelújítást, akkor most már mindenképpen vágjanak bele.
A hő egy nagy része ugyanis a falakon, a födémen és a nyílászárókon keresztül távozik a lakásból, ezért annak szigetelése, valamint korszerűsítése hamar megtérülhet. Azonban többféle szigetelőanyag is létezik, így hamar felvetődik a kérdés, mennyire éri meg a polisztirol-szigetelés?
A hőszigetelés mindenképpen pozitív változást fog hozni
A csomeszigeteles.hu szerint az EPS szigetelés, vagy ahogyan a legtöbben ismerik a hungarocell, remek szigetelőanyag, ezért használata az épület számára pozitív hatásokat ígér. Sokan a másik nagy hőszigetelő rendszert, vagyis a kőzetgyapotos megoldást ajánlják, ez azonban jóval nagyobb beruházást igényel, ezért, ha mi a hungarocell szigetelést tudjuk vállalni, akkor nyugodtan kezdjük a tervezést és keressük meg a megfelelő kivitelezőt.
A hőszigetelés előnyei
Amint említettük, a rezsiszámla csökkentésére számíthatunk, ez pedig a számok terén is hozza majd a várt eredményeket, vagyis a fűtés, valamint a nyári klimatizálás költsége kevesebb lesz. Az ára tehát néhány év alatt megtérül, így biztosan egy kifizetődő befektetésnek számít.
A szigetelt ház az ingatlanpiacon is többet fog érni, hiszen nagy előny a leendő vevők szemében, hogy erre már nem kell költeniük. A munkálatok ára tehát itt is megmutatkozik, mivel a ház értékének növekedése általában meghaladja a beruházás értékét.
A nem szigetelt házak nagy részében viszont hőhidak alakulnak ki, ezért a benne élők folyamatosan küzdenek a párásodással és a penésszel. A szigetelés mindezeket a problémákat is megoldja, ezáltal egy egészségesebb lakókörnyezet teremthető.
A polisztirol előnyei
A polisztirol egy nagyon jó ár/érték arányú termék, költsége sokkal alacsonyabb, mint a kőzetgyapot rendszernek. Maguk a lapok is könnyűek, egyszerűen szállíthatók, pakolhatók, a munka pedig gyorsan halad vele. Ezenkívül egyszerű formára vágni és rárögzíteni a felületre. A hőszigetelési képessége kiváló, mivel a habosított műanyag belsejében megrekedt levegő nem engedi távozni a házban lévő hőt.
A hungarocell lapokból többféle típus létezik, ezeknek más és más tulajdonságaik vannak. Különböző a nyomószilárdságuk, a vastagságuk, ezért mindig a szakemberre kell bízni, hogy melyik részre milyet tesznek. Másfajtára van szükség a homlokzatnál, másra a lábazatnál vagy a padlás szigetelése során.
A gyártásánál tűzgátló anyaggal kezelik, ezért egy ideig ellenáll a tűznek és meggátolja annak továbbterjedését. Nem tartalmaz a környezetre káros anyagot, kémiailag pedig semleges.
A nem szigetelt épület nagyon sok energiát fogyaszt és a benne élők egészsége a hőhidak következtében akár károsodhat is, hiszen a penész allergiát, hörghurutot okozhat. A hőszigetelés tehát létfontosságú feladat, ez ugyanis egy olyan beruházás, mely többféle szempontból is pozitív megtérülést hoz a tulajdonosok számára.