h i r d e t é s

Érfelvágással tiltakozott a vádlottak egy csoportja egy moszkvai bíróságon kétéves fogvatartásuk ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Érfelvágással tiltakozott a vádlottak egy csoportja egy moszkvai bíróságon kétéves fogvatartásuk ellen

2017. november 17. - 20:56

Egyszerre vágta fel ereit a tárgyalóteremben öt, garázdasággal vádolt férfi pénteken egy moszkvai bíróságon.

Illusztráció: pixabay.com

Az első jelentések szerint hatan választották a 2015 óta tartó előzetes fogva tartásuk elleni tiltakozásnak ezt a formáját, de a bíróság szóvivője később úgy pontosított, hogy a vádlottak padján ülő hat vádlott közül öt metszette fel a karját. Az Interfax hírügynökség által csecsen származásúnak nevezett férfiakat a moszkvai Tanuki japán étteremlánc egyik egysége ellen fegyveresen elkövetett támadás miatt vették őrizetbe.

A vádlottaktól egy pisztolyt, egy számszeríjat, több vadászkarabélyt és baseballütőket foglaltak le akkor. A támadók többeket halálosan megfenyegettek, egy férfit ütlegeltek, egy másik irányába pedig lövéseket adtak le. A sértettek egyes sajtójelentések szerint szintén csecsenek voltak.  

A sérültek a helyszínen orvosi ellátásban részesültek, majd visszaszállították őket a börtönbe. A bíróság, amely pénteken a hat vádlott, Umar-Hami Idriszov, Rambek Muszragilov, Sahman Abdujev, Aszlan Mahmutmerzajev, Samil Szadujev és Abdula Szatabajev fogva tartásának meghosszabbítását mérlegelte, úgy döntött hogy az előzetesük január 18-ig tart majd.

A rendőrség közleménye szerint a vádlottak öngyújtóalkatrészekkel vágták fel az ereiket. A fegyőrök munkavégzésének szakszerűségével kapcsolatban vizsgálat indult.

(MTI)