h i r d e t é s

Erőszakos összecsapások történtek Washingtonban, Donald Trump reakciója egészen elképesztő

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Erőszakos összecsapások történtek Washingtonban, Donald Trump reakciója egészen elképesztő

2020. november 16. - 06:30

Vasárnapra virradóan tömegverekedés tört ki a Donald Trump mellett tüntetők és az ellentüntetők közül, amely legalább 20 letartóztatáshoz, számos könnyű és súlyos sérüléshez, illetve egy késeléshez vezetett – foglalta össze az AP hírügynökség.

Forrás: The Atlantic

A szombati nap folyamán számos nagyvárosban gyűltek össze Donald Trump hívei, akik továbbra sem fogadják el a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményeit, és azt, hogy Joe Biden lett a megválasztott elnök. A tömegből folyamatosan lehetett hallani az „állítsuk le a csalást” és a „minden szavazatot számláljanak meg” kántálásokat, holott továbbra sincs különösebb bizonyíték a csalásra.

A demonstrációk azonban szombat éjszaka folyamán erőszak fordulatot vettek, ugyanis összecsapott a két tábor. Számos, közösségi médiába is felbukkanó videó, illetve fotó is mutatja, ahogy különböző tüntetők összeverekednek, tárgyakkal ütik egymást, illetve egymást sértegetik a politikai hovatartozásuk miatt.

A rendőrség beszámolója szerint 21 embert tartóztattak le különböző bűncselekmények és szabálysértések miatt, köztük testi sértés és illegális fegyverbirtoklás miatt, összesen nyolc embertől még lőfegyvert is elkoboztak. Négy rendőr sérült meg, a késelés miatt viszont nem tartóztattak le senkit, annak áldozata nem életveszélyes sérülésekkel ugyan, de kórházban van.

A Washingtonban történt nem túl szép összecsapás két tábor egyébként nagyjából körülírható: az egyik tábor főleg a Black Lives Matter tüntetők rétege, akik a Trump-ellenes tábor követelései ellen vonultak ki, míg a másik csoport a Proud Boys nevű, gyakran szélsőségesnek nevezett társulás híveiből állt, akik korábban sem riadtak meg az erőszaktól – jegyezte meg a Daily Mail.

A ronda jelenetek több percen keresztül tartottak, mire végre a rendőrség közbeavatkozott, ám addig elég erősen ment a harc. Egy Black Lives Matter tüntető hölgyet például konkrétan szájon vágtak, aki emiatt földre került és vérezni kezdett az arca, eközben viszont egy csoportnyi Trump-hívő csak azt üvöltötte rá, hogy „b*** meg Antifa”.

A brit lap megjegyzi, hogy a beszámolók szerint a Trump-ellenes tábor sem riadt meg az erőszaktól, ugyanis a kora esti órákban pirotechnikai eszközökkel, valamint üvegekkel dobálták az elnök híveit. Az egyik Trump-párti mellett éppen étkezés közben robbant fel egy tűzijáték, aki erre válaszul egy széket vágott a támadójához.

A hatalmas feszültségnek végül látszólag a rendőrség vetett véget, ugyanis akkorra már nagyjából szétoszlott a tömeg, a Trump-pártiak ugyanakkor ezt sikerként élték meg. A valódi „sikert” viszont nem sikerült elérni, ugyanis továbbra sem döntött egy csapásra minden bíróság, hogy igaza van Trumpnak, így még mindig Joe Biden az elnök.

Donald Trump sem maradt ki természetesen az izgalmakból, hanem gyakorlatilag végig Twitteren kommentálta a helyzetet. Az elnök alapvetően az ellentüntetőket szidta – jóformán az egész összecsapás alatt – és még a polgármesterbe is beleállt.

"Ez az Antifa söpredék jajveszékelve rohangált napközben, amikor megpróbálták a Trump-tüntetésen megtámadni az embereket, ők pedig agresszíven visszavágtak. Az Antifa kivárt estig, amíg a 99%-uk haza nem ment, és ártatlan MAGA [Trump rajongótáborának a sajátos megnevezés – a szerk.] embereket támadtak meg. Gyerünk washingtoni rendőrség, ne fogd vissza magad, tedd a dolgod" szerepelt fenyegetően az első tweetben.

"A radikális balos Antifa söpredéket úgy nyomta washingtoni MAGA közösség a földbe, mint a csikket napközben, viszont ők visszatértek este, amikor már a tömeg 99%-a lelépett, és megtámadták az idős és családos embereket. A rendőrség odament, de akkor már késő volt. A polgármester sem tette a dolgát" - írta a következő tweetben.

A napközbeni események, amelyre Trump utalt, mindössze annyiból álltak, hogy a Trump-hívők a Legfelsőbb Bíróság elé mentek, ahol a választási eredmény megfordítását követelték, viszont érkeztek ellentüntetők a Black Lives Matter oldalról. A rendőrség gyorsan egy élőlánccal elválasztotta a két tábort, kisebb lökdösésen kívül semmi említésre méltó nem történt.

Az este folyamán még számos összecsapás történt a Proud Boys és a Black Lives Matter között, az előbbi csoport néhányszor a “még nem takarítottuk ki ezt a várost” kiáltással támadt az ellentüntetőkre. Az éjszaka folyamán szinte folyamatosak voltak a verekedések, de a rendőrségnek szépen, lassan sikerült lecsillapítani a kedélyeket.

Nem véletlen, hogy felerősödtek a hangok, mivel hivatalosan is kihirdették minden államnak az előzetes végeredményét, és sokan továbbra is sérelmezik, hogy Joe Biden megnyerte Arizonát, Georgiát és Nevadát is a rozsdaövezet csataállamai mellett. Biden így 306 elektorhoz jutott Trump 232-jével szemben, így jóformán kérdés nélkül ő lett az elnökválasztás győztese. (liner.hu)