h i r d e t é s

Észak-Korea Magyarországnál is sikeresebben védekezett a koronavírussal szemben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Észak-Korea Magyarországnál is sikeresebben védekezett a koronavírussal szemben

2020. július 03. - 06:33

 

Kim Dzsongun szerint Észak-Korea tökéletesen megakadályozta, hogy bejusson a vírus

Forrás: asianews.it

Észak-Korea tökéletesen megakadályozta, hogy területére bejusson a koronavírus, mondta Kim Dzsongun észak-koreai vezető csütörtökön.

Kim a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának kibővített ülésén beszélt elnökként.

A kommunista ország hírügynöksége, a KCNA tudósítása szerint az ország vezetője óva intett az önelégültség legenyhébb megnyilvánulásától is, és a járvány elleni intézkedések lazításától. Mint mondta, maximális éberségre van szükség.

Észak-Korea még mindig nem közölt semmilyen adatot koronavírus-fertőzésről, pedig szomszédos Kínával, ahonnan a vírus szétterjedt a világban. (index.hu)


 

h i r d e t é s