h i r d e t é s

Észak-Korea után Magyarország lesz az első, ahol mindenki dolgozik!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-Korea után Magyarország lesz az első, ahol mindenki dolgozik!

2017. január 06. - 06:47
0 komment

Tovább csökkent a munkanélküliség és tovább nőtt a foglalkoztatás Magyarországon, a rendszerváltás évei óta nem dolgoztak ennyien, és nem voltak ilyen kevesen állás nélkül a KSH friss adatai szerint.

A kép illusztráció! - Forrás: boldogsag.net

Ezek szerint a 2016. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest

  • a munkanélküliek száma 76 ezer fővel, 208 ezerre,
  • a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent.
  • Miközben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 414 ezer fő volt, 142 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
  • A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 67,5 százalékra emelkedett.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a foglalkoztatás 1992 óta nem volt ilyen magas, a munkanélküliség pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony Magyarországon.

Viszont az adatokból az is látszik, hogy a magas foglalkoztatás részben annak köszönhető, hogy rengetegen, egészen pontosan 220 ezren dolgoztak közmunkásként. Bár ez a tavalyi évhez képest csökkenést jelent, még mindig rendkívül magas.

A külföldi telephelyen dolgozók pedig további 117 ezer főt tettek ki, tehát valójában a magyarországi elsődleges munkaerőpiacon nem 4,4 millióan, hanem 4 millióan és 76 ezren dolgoznak.

Az is látszik az adatokból, hogy a nemek közti egyenlőségtől elég messze áll Magyarország a foglalkoztatás terén, a 20–64 éves férfiak körében ugyanis 79,7 százaléknak van állása, míg a nők esetében ez az arány csak 65,6 százalék.

Mindemellett hiába van egyre több embernek munkája, a tartósan munkanélküliek helyzete nem javult. A munkanélküliség átlagos időtartama ugyanis már a másfél évet is meghaladja: átlagosan 18,1 hónapot kell várni arra, hogy valaki új állást találjon, miután elvesztette a munkahelyét. Ami azt jelenti, hogy a munkanélküliek többsége csak nagyon nehezen talál újra állást.

index.hu