A belga miniszterelnök felszólalását Orbánnal való ismeretségük kezdetével, első találkozásuk felelevenítésével kezdte.

„Nem tudom emlékszik-e, amikor először találkoztunk egy szállóban Budapesten 1989 decemberében. Már nem emlékszem a hotel nevére, de arra igen, hogy ott találkoztunk, mivel az egykori liberális SZDSZ párttal is akkor volt az első találkozóm. Akkor azt kérdeztem Öntől, mint a Fidesz vezetőjétől, miért nincs jelen az Ön pártja is? Ön akkor megindokolta. Mindez pár hónappal a Fidesz az első szabad választáson való sikeres részvétele előtt volt. Apropó ez idő tájt Ön Soros György támogatását élvezte. Emlékszem erre. Arra is, hogy olyan programmal kampányoltak, ami abban az időben progresszívebbnek volt mondható, mint az SZDSZ-é. Úgy is mondhatnám, még inkább szociál-liberális, mint az SZDSZ aktuális programja volt. Kicsit olyan volt, mint Emanuelle Macron most. Ön volt Magyarország Emanuelle Macron-ja 1989-ben, bár nem hiszem, hogy Emanuelle Macron örülni fog annak hogy ezt ma kimondtam. Bár, hogy nem franciául tettem e kijelentésem, remélem, nem okoz különösebb gondot. De legyünk őszinték, számos dolog megváltozott 1990 és 1989-es első találkozásunk óta. Ön megváltozott, felrúgta a demokratikus elveket és bizonyos módon nyíltan ki is mondta ezt. „Nem liberális demokráciát akarok teremteni, hanem egy illiberális államot.” És a lista már most hosszúnak mondható, amit jelen pillanatban ezért Ön megtett. Civil-szervezetek zaklatása, a kritikát megfogalmazó média üldözése, falak építése. Megkísérelte továbbá visszaállítani a halálbüntetést Magyarországon, még akkor is, ha ez nem is lehetséges a szerződéseink alapján. És most, úgy döntött, hogy bezárat egy egyetemet. És bennem az a kérdés vetődik fel, milyen messzire hajlandó még elmenni? Mi lesz a következő? Könyvégetés a Parlament előtt a Kossuth Lajos téren? Tényleg ez jön? Kertész (Imre) könyvei? Vagy Konrád (György) könyvei? Vagy az egyik személyes kedvencem magyar szerzőm, Márai Sándor művei? Mert Márai Sándor magyar volt, mindamellett, hogy világpolgár is, akiket Ön jelenleg nyíltan támad. És amikor magára nézek, olyan büszkének tűnik: „Fantasztikus, hogy ezt is elmondhatom itt!”. Amit látok egyre több dolog, ami legkevésbé sem egy büszke konzervatív ember tettei – mivel ugye ma ennek vallja magát.

Nem, amit én látok, az a régi kommunista Magyarország modern verzióban.

Gazdasági protekcionizmus, túlzott nacionalizmus, egy illiberális állam feszültsége. És Ön mindenütt a magyar állam ellenségeit látja. Ellenséget lát az energia szektorban, ellenséget a médiában, a civil szervezetekben, és újabban ellenséget lát a tudományos világban is. Mintha Sztálin, vagy Brezsnyev tért volna vissza, csak éppen most Magyarországra. Nekik is volt paranoiás korszakuk. Magának már nem elég, hogy többsége legyen egy demokráciában. Üldöznie kell, kergetnie azokat, akiknek más a véleményük. Tehát Orbán úr, én itt levonom a következtetésemet, Magyarország 2004-ben tagja lett az Európai Uniónak. Ön és az elődei aláírásukkal elfogadták az Unió értékrendjét. Azokat az elveket, amiket Ön is nagyon jól ismer. És amiket e ház jobb és baloldala egyaránt tisztel. E tények tükrében Ön bizonyosan megsértett mindenkit, és minden egyes elvet ezek közül különböző esetekben, amelyeket Timmermans úr említett. És ezek után még azt állítja, hogy Ön az Európai Unió tagja kíván maradni. Bizony jobban respektálom az euroszkeptikusokat, mert bennük legalább van annyi tisztesség, hogy nyíltan kimondják: „Nem tetszik az Európai Unió, nem tetszik az értékrendje, ki akarok lépni.”

Ön ellenben továbbra is igényt tart az EU pénzére, de az EU elveit nem akarja betartani. Ez nem magának való. Minek nevezi ezt? Én nem nevezném túl bátor dolognak és biztosan nincs összhangban egy politikus elveivel.

A kérdésem pedig, nem gondolja, hogy itt lenne az ideje újra döntést hoznia? Ahogy döntést hozott akkor is, amikor liberális demokratából egy kissé nacionalista konzervatív lett. Nem érkezett el az idő még, hogy megkérdezze magától, hogyan fognak emlékezni magára a jövőben? Úgy mint valaki, aki felszabadította népét a kommunizmus alól, vagy úgy emlékezzenek magára, mint a szabad európai társadalom örök ellenségére? Ez a döntés, amit Önnek most meg kell hoznia.”

E ponton fejezte be Verhofstadt miniszterelnök felszólalását. Ami Orbánt illeti testbeszéde merev tartása és sajátosan érdektelen arckifejezése arra enged következtetni, hogy nincs tisztában helyzete komolyságával.