Évek óta keresnek magyar tanárt egy Somogy megyei iskolába
Másfél hónapja számolt be az ATV Híradója arról, hogy a Somogy megyei Látrány iskolájába matematika tanárt keresnek és a falu egy lakást is ajánlott annak, aki náluk vállal munkát.
A csatorna riportja után négyen is jelentkeztek az állásra. Az akció tehát sikeres volt, szeptembertől lesz matekszakos tanár a falu iskolájában. A módszer ugyanakkor nem mindenhol működik: a szintén Somogy megyei Sávoly iskolája például magyar tanárt keres. Már évek óta.
Összesen öten pályáztak a látrányi iskola matektanári helyére. Azt, hogy bajba került a falu még július elején mutatta be az ATV Híradója. Akkor mesélte el az iskola helyettes vezetője, hogy milyen megoldást találtak ki. "Matematika tanárunk babát vár, aminek nagyon örülünk. Felmértük a helyzetet és rájöttünk, hogy a környéken nincs túl sok matematika tanár, ezért megkerestem a polgármester urat, hogy ott az üres szolgálati lakásra igényt tarthatunk-e és nagy örömömre azt mondta, hogy igen" – mondta akkor Ángyán Edit. A szülők is szerették volna, hogy jó megoldás szülessen, mert a matek egy fontos alaptárgy.
Mint kiderült, a látrányiak az olcsó lakás mellett még mással is tudtak segíteni a sikeres pályázónak: alapbútorokat tudtak vásárolni, ágyat és különböző műszaki berendezéseket is szereztek a lakásba.
De nem csak Látrányban van pedagógushiány. A szintén Somogy megyei Sávolyban magyartanárt keresnek. A faluban nem akartak nyilatkozni arról, hogy mit terveznek, de ha nem sikerül szaktanárt találniuk, akkor valószínű, hogy helyettesítéssel tudják csak megtartani a magyarórákat. (atv.hu)