Szép interjút adott Lányi András a Magyar Nemzet Magazinnak, szinte minden szava arany. A neves filozófus/szociológus ilyeneket mond, hogy „a Fidesz programja Magyarország újrapolgárosodását ígérte, míg a gyakorlat inkább az ország refeudalizálása felé tart. Polgárosodáson a magánkezdeményezések támogatását, a civil közösségek önszerveződésének bátorítását értem – ennek éppen az ellenkezője zajlik minden vonalon –, refeudalizáción pedig a politikai érdem fejében osztogatott kiváltságot és hűbérbirtokot: az uralkodó fegyveres kíséretének megjutalmazását uniós pályázati pénzzel, zsíros szinekúrával, állami megrendeléssel. Újdonság csupán a pályázati rendszer. Egykor a hűbérúr vállalta a felelősséget a saját döntéséért, és nem tett úgy, mintha zsűrik és kuratóriumok döntenének helyette. A pályázati rendszer jelen formájában a kollektív felelőtlenség és a korrupció rendszere.”

Igen pontos ez a kórkép a kialakult rendszerre vonatkozólag. Felsorolni sem lehetne azokat az eseteket, amikor a haverok és a holdudvar ilyen-olyan sugarában mozgó kliensek ugyan a törvény betűje szerint semmi rosszat nem tettet, de azért pontosan látszik a kirakósból, hogy a környezet a parlamenti szavazógépezetnek és az akaratnak köszönhetően bizonyos köröknek erősen kedvez vagy kedvezett.

Bizonyos figurák lassan egész megyéket birtokolnak, lassan nincsen a biznisznek olyan területe – főleg, ahol állam bácsinak nagy befolyása van a pénzek kiporciózásában – ahová e figurák be ne tuszkolnák zsíros ujjacskáikat.

Bár ha ez nem lenne elég, ez a félfeudális berendezkedés leszivárgott a az egyének szintjére is, így alakítva ki egy olyan társadalmi miliőt, ami olykor tényleg tébolydává és elviselhetetlenné téve a mindennapok elemi szintjeit is. Félelmetes, ahogy sorban nőnek ki a földből a kiskirályok, a házmesterek, ahogy mindenki király akar lenni az ő kis szemétdombján. A hajbókolás, a gazsulálás, a vélt vagy valós hatalmasságok felé való megalázkodás a mindennapok eseményei éppen úgy, mint a tekintélytisztelet is bőven túl van az egészséges szinten.

Ennek számos példája van, elég csak ide hozni Tállai Andrást, aki egy olyan festményt ajándékozott Orbán Viktornak, amin a kormányfő Puskás Öcsivel néz az ő szemeivel. Amellett, hogy nagyon kínos egy ilyen gesztus ezen a szinten, a festmény erősen giccsbe hajlik.

De L. Simon László is kedveskedett egy félmilliós festménnyel Lázár János úrnak. A pukedlizés nem mindig hozza meg az eredményt; ugyan Tállai fogja felügyelni az adóhatóságot, L. Simon kikerült Lázár kegyeiből. Persze a kutyát nem érdekli ez a két ember, a problémát a példamutatás, a rossz minta felvillantása jelenti. Az üzenet az, hogy ha akar valamit, mindegy milyen minőségű ember vagy és milyen teljesítmény van mögötted, a behódolás és az tekintély minden körülmények között való elfogadása kifizetődő lehet. S hogy ez a mentalitás áthatja a társadalom szöveteit, nem szorul bizonyításra csak a nagyon hülyék vagy fanatikusok számára. 

Szóval nem kérdés, hogy Lányinak tökéletesen igaza van. Minden vonal alatt dől el, a javak és a lehetőséges pofára vannak kimérve. Mindez meghintve az elmúlt 25 év legcinikusabb, legpofátlanabb kormányzati kommunikációjával.  

posztreakcio.blog.hu (Címlap: Fotó: Tállai András/Facebook)