Ezek megoldanák, hogy Erdősiné ne játsszon össze a kopaszokkal
A Nemzeti Választási Iroda két ötlettel állt elő - írja a VS.hu.
A népszavazási kérdéseket csak ügyfélkapun keresztül lehetne benyújtani, vagy az, aki a kérdéséhez előbb összegyűjtené a szükséges számú támogatói aláírást, annak a kérdése kerülhetne a választók elé.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megküldte a kormánynak a népszavazási törvényre vonatkozó módosítási javaslatait, ebben kezdeményezik, hogy tegyék lehetővé a népszavazási kérdések ügyfélkapus benyújtását és szüntessék meg a párhuzamossági moratóriumot – közölte az iroda kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az NVI két alapvető megoldási koncepció mentén készítette el tervezeteit.
Először is a választási iroda azt javasolja, hogy a törvényhozó fontolja meg a népszavazási kezdeményezések ügyfélkapus benyújtásának bevezetését. Ez megszüntetné a személyes jelenlétet igénylő versenyhelyzetet, és annak biztosítana elsőbbséget a kérdés elbírálásánál, aki a törvényben meghatározott időpontot követő legrövidebb időn belül nyújtja be kezdeményezését az ügyfélkapun keresztül – olvasható az NVI közleményében.
A másik megoldás szerint a népszavazási kérdést az a beadványozó „foglalná”, aki hitelesített népszavazási kérdéséhez hamarabb összegyűjti a szükséges számú támogató aláírást. Ebben az esetben a népszavazási kérdések hitelesítésének – és az aláírásgyűjtés megkezdésének – nem képezné akadályát az, ha már folyamatban van egy másik, azonos tárgykörbe tartozó kérdés elbírálása vagy akár az aláírások gyűjtése.
A két megoldás kiegészítéseként javasolja továbbá az NVI, hogy a kérdés benyújtásakor csatolandó támogatói választópolgári aláírások számát 20-ról legalább 200-ra emelje a jogalkotó. (vs.hu)