h i r d e t é s

Fantomlakásokra és a nem az EU-s pályázatban vállaltakra költik Makón a pénzt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fantomlakásokra és a nem az EU-s pályázatban vállaltakra költik Makón a pénzt

2018. január 29. - 17:55

A tizennégy szociális bérlakás közül négynek hűlt helye van, pedig házanként 12 milliót költött volna ezekre a makói önkormányzat a TOP pályázaton nyert 180 millió forintból. 

MTI Fotó: Kovács Attila

A polgármester szerint a földhivatali nyilvántartásban szerepelnek, ezért tévedhettek, majd építenek belőle mást. - írja a Helyi válasz

Egy olvasó figyelmeztette a makohirado.hu szerkesztőségét, hogy a tizennégyből négy ház már nem is áll azok közül, amelyeket a hírportál értesülése szerint felújítana a makói önkormányzat. Az újságíró is kiment a helyszínre, ahol azt tapasztalta, hogy valóban hűlt helyük van a szóban forgó épületeknek. Az egyébként önkormányzati tulajdonú házak egyikéről a szomszédok azt mondták, hogy vagy meghaltak az egykori bérlők, vagy már régen elköltöztek, de az biztos, hogy nagyjából a 90-es évek óta lakatlan volt az épület, szinte az utolsó fakeretig már el is hordták.

A szerkesztőség felkereste a település polgármesterét azzal, hogyan pályázhattak olyan házak felújítására, amelyek nem is léteznek. Farkas Éva Erzsébet arra hivatkozott, hogy a földhivatali nyilvántartásban szerepeltek a házak, a pályázatot pedig e nyilvántartás alapján nyújtották be. Azt is hozzátette a polgármester, hogy valójában egy közösségi házhoz tartozó szolgálati lakást is fognak építeni majd.

Ezek szerint a 180 millió forintból, házak híján, megmaradó közel 50 millió forintot nem az uniós pályázatban megjelölt célra fognak fordítani

Makón a Honvéd városrész rehabilitációjára közel egymilliárd forintot szán a város, a forrás meglétéről Lázár János beszélt egy lakossági fórumon Makón, még tavaly. Itt mutatták be azt a programot, amely az egyébként zömében hátrányos helyzetűek lakta Honvéd városrész megújítására terveztek. E szerint az egymilliárd forintból 210 milliót közösség fejlesztésre költenének három év alatt, 730 millió forintból az infrastruktúrát fejlesztenék, ennek része az a 180 millió forint is, amiből a tervek szerint 180 milliót a szociális bérlakások felújítására költöttek volna el teljes egészében.

Egy kommentelő szerint a polgármester csúsztat, mivel tudomása szerint a szociális bérlakásokban élőkkel szerződést kellett kötni, így ez esetben feltűnhetett volna, hogy nincs ház, csak üres telek.