Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón a Munka Törvénykönyve túlmunkával kapcsolatos, az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett módosításának eltörlését kezdeményezte.
A gyárban a felettes engedélyéhez kötötték, hogy egy dolgozó szót váltson egy másik üzemrészből érkezővel. A szakszervezet szerint a kollektív szerződés pontjainak egyeztetését próbálják megakadályozni, a Continental munkavédelmi okokra hivatkozik. Munkajogi ügy kerekedett.
Elkezdődött a makói termálfürdő bővítése, a hozzá kapcsolódó munkálatokkal együtt mintegy 10 milliárd forintos beruházás hosszú időre meghatározza a város gazdaságának fejlődését – tájékoztatta a fejlesztésért felelős kormánybiztos az MTI-t.
Ennyit a kormányban megtelepedett bűnszervezeti tevékenységtől való visszavonulás ígéretéről. Végül is a tevékenyég nem veszett el csak átalakult. Lázár sem lett attól korrekt ember, hogy nem folytatta parlamenti bohóckodását. Persze lódítani tudni kell, vagy csak Lázárnak hiányzott egy újabb süket dumaszínház és Makó a jelek szerint megteremt ehhez minden lehetőséget.
Makó - Tovább tanít a makói gimnáziumban a 22 év után leváltott igazgató. Rója István a lapunkhoz is elküldött levelében köszön el vezetőként, és reagál az iskola színvonalát érintő bírálatra, amely Lázár János szájából is elhangzott. - írja a delmagyar.hu.
Hivatalosan egyelőre nem tájékoztatták Rója Istvánt arról, hogy huszonkét, intézményvezetéssel töltött év után miért nem fogadták el pályázatát a makói József Attila Gimnázium igazgatói posztjára. - írja az mno.hu.