h i r d e t é s

Lázár kormányozni is tud, Orbán csak uralkodni

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár kormányozni is tud, Orbán csak uralkodni

2017. február 19. - 09:18

Az egyik héten még a választókerületében élőknek tart lakossági fórumot, a következőn pedig a világ talán második legbefolyásosabb politikusával tárgyal nyolcszemközt. - írja a polipraktika.blog.hu.

Fotó: promenad.hu

Majd hazajön és minderről be is számol azoknak, akik benne látják ügyeik elintézésének zálogát. Lázár János felettébb sikeresen vegyítette a helyi ismertségen, valamint a konvertálható politikai és szaktudáson alapuló karrier elemeit. S még csak holnap lesz 42 éves.

Lázár a politikai rekrutáció közismert grádicsai közül szinte semmit nem hagyott ki, de sok közéleti szereplővel ellentétben egyáltalán nem felejtette el az út elejét és a közepét sem. A Hódmezővásárhelyről indult és elsőként a legendának számító Rapcsák András utódául megválasztott Lázárról egy-két esztendő után világossá vált, hogy szétfeszíti a városi lehetőségek adta politikai kereteket. Mondhatjuk azt is, hogy mesterétől átvette a jó gondolatokat, a rosszakat pedig zsebre tette, hogy megmaradjon figyelme középpontjában. 

Anélkül, hogy belebonyolódnánk ennek analizálásába, annyit szükségszerű lejegyezni: a helyi ellenzék politikai kvalitásai körömpiszoknyi erőfeszítésre sem sarkallták sem őt, sem későbbi követőit. Mi több, úgyszólván sajnálta, hogy az akkori testületből kiesett az, aki esetleg gondolkozásra késztethette. Hozzáteszem: ez jelenleg is így működik a helyi közgyűlésben, ahol az ellenzékieknek nagyjából annyi esélyük van, mint egy sánta mókusnak erdőtüzet túlélni - egész egyszerűen nem fejlődött ki a politikai elitjük, utánpótlásuk pedig végképp nincs.

Az 1990 utáni kabinetekben megfigyelhető volt, hogy az országos politikussá váló aktorok pozícióharcai elvonják erejüket a helyi történések szemmel tartásától, sok esetben nem is képesek egyéni sikerüket zsinórban abszolválni, ennek okán listafüggők. A jelenlegi Orbán-kormányban Lázár János az egyetlen miniszter, aki parlamenti mandátumát mindannyiszor közvetlenül, egyéni választókerületben szerezte, több esetben első körben. 

Mindez azt mutatja, hogy a politikai alrendszer egyik elemének tekinthető háromszori polgármesteri megválasztása, illetve négy egyéni országgyűlési győzelme nem csupán helyi ismertségét erősítette meg, hanem országos politikai befolyását is. Éppen ezért döntött Orbán 2010-ben az ő személye mellett a frakcióvezetői poszt vonatkozásában, ami a Fidesz történetében az első olyan lépés volt, hogy valaki egy város vezető tisztsége mellett egyúttal egy képviselőcsoport élén is állhasson.

Hódmezővásárhely ekkor került a politikai közérdeklődés homlokterébe, hiszen addig csak jórészt azok ismerhették Lázárt, akik egyébként a választókerületben éltek. A frakcióvezetőből államtitkárrá, majd miniszterré kinevezett politikusról sokan azt gondolták, hogy pályája csúcsa már olyan magasan van, hogy földijei gondjai nem érnek el hozzá.

Nagy tévedés volt, mert jött a svédcsavar.

Meglepő lehet ugyan, de a Miniszterelnökséget vezető miniszter le- és felfelé egyformán lát, miközben oldalra néz. Ennek pedig szülővárosa – s mai napig lakóhelye – „issza meg a levét” választókerületével együtt. S most nem csupán arról van szó, hogy az egyébként szocialista vezetésű Szegeddel traim train fogja összekötni Hódmezővásárhelyt, - sőt, Makót és Szegedet is - hanem arról is, az ott élők bizony elégedetten csettintenek, hogy az ő választottjuk Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalhat elég szűk körben. Ugyanis többek között azért dobták be hétszer is az urnába a Lázár nevére kitöltött szavazólapot, mert bíztak problémamegoldó képességében és ténylegesen megvalósuló fejlesztési terveiben. 

A 2014-es országgyűlési képviselőválasztáson a választókerületéhez hozzácsapott Makón először megverte szocialista ellenjelöltjét - nem volt nagy fegyvertény, az MSZP eleve feltartott kézzel állt ki, az ismeretlen apátfalvi polgármestert hajítva a mélyvízbe - majd ősszel megbuktatta a hagymaváros 20 éve regnáló MSZP-s városvezetőjét, Buzás Pétert, aki el sem hitte, hogy bukhat egy addig ismeretlen pedagógussal szemben, akit viszont Lázár támogatott, s nélküle nem nyert volna. Buzás elképesztő nagyképűsége pedig megbosszulta magát, ami azzal magyarázható, hogy királyságnak vélte pozícióját, holott csak szolga volt. El is tűnt a süllyesztőben, olyannyira, hogy listán elnyert képviselői helyét is visszadobta. 

Ebből világosan következik, hogy a választókerületben élők számára Lázár János az az ember, aki elég gyorsan felért egy hegyre, de nem állt meg a tetején és nézte, hogy milyen aprók lent az emberek. Inkább úgy vélik: Lázár képes egyszerre a völgyben és a magaslat csúcsán is szövetségeseket találni. Emellett rögtön lejön a völgybe, ha kell.

Forrás: polipraktika.blog.hu.