h i r d e t é s

Felépül a kerítés? Közeledtek az álláspontok a demokraták és a republikánusok között

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Felépül a kerítés? Közeledtek az álláspontok a demokraták és a republikánusok között

2019. február 12. - 09:56

Miközben Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a texasi El Pasóban kampányolt a mexikói határon megépítendő fal mellett, Washingtonban a törvényhozás két pártja "elvi megállapodásra" jutott a kormányzati munka finanszírozásáról, és kevesebb mint 1,4 milliárd dollár megszavazásáról a határbiztonság erősítésére - jelentette az MTI tudósítója. - írja a napi.hu.

Illusztráció: origo.hu

A megállapodás részletei nem ismeretesek, hétfőn késő este csupán annyi került nyilvánosságra, hogy a részleges kormányzati leállás elkerülése érdekében sikerült egyezségre jutni.

Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint azonban a megállapodás értelmében a demokraták csak 1,37 milliárd dollárt szavaznának meg a határbiztonság erősítésére, szemben a Donald Trump által kért 5,7 milliárdos összeggel.

Elvi megállapodást kötöttünk arról, hogy szeptember 30-ig a kongresszus finanszírozza a határ biztonságát növelő programokat - mondta Richard Shelby alabamai republikánus szenátor, kísérleti megállapodásnak nevezte az egyezséget, amelyről részleteit még a héten kidolgozzák.

A megállapodásra február 15-ig van idő, ha ugyanis addig nem sikerül tető alá hozni, akkor az elnök ismét részleges kormányzati leállást jelent be, sőt - mint azt kabinetfőnöke és a Fehér Ház gazdasági igazgatója, Mick Mulvaney egy vasárnapi televíziós interjúban ismét kilátásba helyezte - az elnök rendkívüli állapotot hirdethet ki, hogy a kongresszus megkerülésével biztosítsa a megígért határfal felépítéséhez szükséges pénzt.

A törvényhozók hétfő esti bejelentése egyáltalán nem említi a falépítést, noha Donald Trump ragaszkodik hozzá. Egy neve elhallgatását kérő kongresszusi munkatárs azonban amerikai újságíróknak azt mondta: az 1,37 milliárd dollárt nem biztonsági eszközökre szánják, hanem egy kerítés építésére.

Donald Trump egyelőre nem reagált az "elvi megállapodás" létrejöttének hírére, de az El Pasóban tartott nagygyűlésen azt hangsúlyozta, hogy csakis a fal képes megvédeni az amerikaiakat az illegális bevándorlókkal együtt érkező erőszakos bűnözőktől, kábítószer-kereskedőktől és a migránskaravánoktól.

Egyes amerikai médiumok szerint El Pasóban egyáltalán nem okoz súlyos gondokat az illegális bevándorlás, a város bűnözési statisztikája sokkal jobb az országos átlagnál, és a hatóságok adatai szerint a Mexikó felől érkező kábítószert a gyenge vámellenőrzés miatt a térség határátkelőin keresztül csempészik be az Egyesült Államokba, nem a "zöld határon át".

Az elnök által ígért határkerítés megépítése ezért aligha segít ezen a problémán

- írta az MTI.

napi.hu