h i r d e t é s

Feljelentést tettek a választási buszoztatás miatt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljelentést tettek a választási buszoztatás miatt

2018. április 27. - 08:16

Tényi István tett feljelentést a kárpátaljai szavazók átbuszoztatása miatt.

Amikor a fideszesek buszoznak

Tényit a feljelentése nyomán (amit a Hír Tv egyik műsora alapján tett) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság meghallgatásra be is idézte - írja az Index.

A Kúria egyébként már kedden kimondta, hogy törvénysértő volt a szervezett buszoztatás. Ezzel együtt arra jutottak, hogy ez nem indokolja a választási eredmények megsemmisítését és új választások kiírását az érintett körzetekben.

Kilb József, az ukrajnai Tiszaújlak korábbi polgármestere a riport szerint vagy ezer embert szállított át szavazni és azt is megmondta az embereknek, kire tegyék a voksukat. A Kúria álláspontja szerint a felvétel hiteles, a választás napján ennek alapján szavazati joggal rendelkező embereket szállítottak szavazókörökbe, ami törvénysértő volt. A Kúria szerint az viszont nem állapítható meg, ki beszél a felvételen.

atv.hu/Index