h i r d e t é s

Feljelentették Tállai Andrást, mert kamuválaszt adott hivatalos kérdésre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljelentették Tállai Andrást, mert kamuválaszt adott hivatalos kérdésre

2017. május 12. - 19:21

Radikális módon igyekszik a törvényben előírt keretek közé terelni a kormány kommunikációját az LMP. - írja az index.hu.

Tállai András Fotó: Illyés Tibor Forrás: index.hu

A párt egyik vezetője ugyanis büntetőfeljelentést tett Tállai András államtitkár ellen, mivel az tudatosan nem válaszolt kérdésükre.

A feljelentést benyújtó Hadházy Ákos a Központi Nyomozó Főügyészségnek küldött feljelentésében megírta, hogy március 29-én írásbeli kérdést küldött Varga Mihálynak.

Az LMP társelnöke arra volt kíváncsi, hogy a NAV hogyan reagál a szociális szövetkezetek alapítási lázára. 

A kilenc pontba szedett kérdésre a miniszter helyettese, Tállai András adóügyekért felelős államtitkár reagált. Levele azonban a kilenc kérdés közül egyetlen egyet sem válaszolt meg érdemben. 

Egyetlen mondat utal egyáltalán a kérdésre.  

Eszerint: 

A NAV a kérdéses adózói kört már az alakulásától kezdve nyomon követi, a működés alatt folyamatosan monitorozza,

illetve kockázatelemzést és a feltárt kockázatok alapján ellenőrzést végez, szükség esetén jelzéssel él a felettes szerv felé.

Hadházy szerint a válasz ezen mondata olyan általános információ, amely a NAV közismert feladatköre. Az ellenzéki politikus szerint az NGM államtitkára tudatosan megszegte a válaszadási kötelezettségét, amely az országgyűlési törvényben rögzítve is van.

Tállai ezért hivatalos személyként, hivatali kötelezettségét megszegve hivatali visszaélést követ el. 

Ez pedig a Btk. szerint bűncselekmény.

A kormányzat egyébként nem csak az ellenzékkel kommunikál lekezelően, de a tőle nem függő médiával sem hajlandó szóba állni, noha mindkettőre törvény kötelezi.

Az Index éppen jelen cikk írásának napján kérdezett a Belügyminisztériumtól, amely lekezelő, semmitmondó választ küldött.

Az ok nem inkompetenciájuk volt, ezzel párhuzamosan ugyanis egy külföldi lapnak már kulturált, és értelmezhető választ adtak a témában.

Előfordul, hogy minisztériumok egyáltalán nem válaszolnak, vagy valamely kormányközeli médium cikkének címét küldik el a közérdekű ügyeket firtató kérdésekre. 

index.hu