h i r d e t é s

Félpályás útzárral tiltakozik a Vasas Szakszervezet a Suzuki bejáratánál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Félpályás útzárral tiltakozik a Vasas Szakszervezet a Suzuki bejáratánál

2019. május 28. - 10:26

 

Esztergomban, a Suzuki gyár bejáratánál tiltakozik a Vasas Szakszervezeti Szövetség, mert kifogásolható körülmények között bocsájtotta el a gyár a helyi szervezetük titkárát, illetve a múlt héten nem engedték be a szakszervezet képviselőit sem a gyár területére.

A mai demostrációt Osamu Suzuki látogatására időzítették, de a helyszínen megtudtuk, hogy Suzuki úr megvázásra hivatkozva lemondta a mai gyárlátogatást. Ezért a VASAS Szakszervezet a szállodájában tervezi megkeresni a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatóját.

Reggel 8 órától gyülekeztek a résztvevők a gyár bejáratánál, és egészen délutánig kint is lesznek. 

A demonstráción a szakszervezet mellett részt vesz támogatóként a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az MSZP képviseletében Komjáthi Imre, a párt alelnöke, a helyi Momentum képviseletében Kimmel Máté és a Munkáspárt 2006 is.

Komjáthi Imre kijelentette:

„Oda kell lépnünk és ki kell állnunk, támogatni kell, hogy a szakszervezetek megerősödhessenek és képviselni tudják a dolgozók érdekeit.”

Magyarországon a szakszervezeteket nem lehet kitiltani a munkahelyekről, ha akár csak egy tagjuk is dolgozik ott – ezt a Munka törvénykönyve is rögzíti.

Úgy tudjuk legkevesebb 300 tagja van már a szakszervezetnek az esztergomi Szukui gyárban.

Guzslován Gábor, a Vasas veszprémi vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a Suzuki hosszú ideje működik az országban, a kormány stratégiai partnerként kezeli, és mégsincs a dolgozóknak kollektív szerződésük a gyárban.

„Ezt az állapotot mindenképp fel kell számolni” – jelentette ki.

Követelik a Suzukitól, hogy vegyék figyelembe a magyar törvényeket.

A helyszínen nyilatkozott a Mércének Szakács Gábor a Vasas helyi alapszervezetének kirúgott titkára is. Elmondta: február 7-én, mintegy 80 dolgozó részvételével alapították meg a helyi alapszervezetet, a gyár parkolójában. Másnap reggel biztonsági őrökkel távolították el a gyárból. A dolgozóknak azt üzente:

„Lépjetek be és tartsatok ki!”

Komjáthi Imre azt is hozzáfűzte: egy kérésük és egy követelésük van a mai napon.

Kérésük a magyar dolgozók felé: „Erősítsétek meg a magyar szakszervezeti mozgalmat. Követelésük a magyar kormány felé: „Stratégiai partnereikkel is tartassák be a magyar törvényeket.”

A szocialista politikus hozzáfűzte: korábban a kormány milliárdokból plakátolta tele az országot azzal, hogy Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket!, csakhogy most azt látjuk, hogy a multinacionális cégek, amelyek stratégiai partnerei a kormánynak, ezt nem tartják be, és a magyar kormány sem követeli ezt tőlük. „Ezzel elárulják a magyar dolgozókat” – mondta Komjáthi,aki jelezte, mindenhol ott vannak, ahol a Vasas küzd a munkavállalók jogaiért. (merce.hu)

„Ez a célunk, ez az utunk.”


 

h i r d e t é s