h i r d e t é s

Ferenc pápa a Vatikán mellett szállásolja el a hajléktalanokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa a Vatikán mellett szállásolja el a hajléktalanokat

2015. június 07. - 16:34
0 komment

Ferenc pápa kérésére szállást alakítanak ki a hajléktalanok befogadására a Szent Péter tér közelében - jelentette be Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap.

A hajléktalanokat befogadó szállás épülete a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárútról nyíló egyik mellékutcában található a Szentlélekről elnevezett római kórház mögött.

Konrad Krajewski elmondta, hogy az épület helyreállítása folyamatban van és hamarosan megnyitják. Kezdetben egyszerre harminc embernek tudnak majd benne szállást biztosítani.

Ez lesz a második menhely a Vatikán közvetlen közelében. Az elsőt II. János Pál nyitotta meg a Vatikánt övező városfal szomszédságában még 1988-ban és Kalkuttai Teréz Anya szerzetesnővérei tartják fenn. Ebben naponta több mint 100 rászorulót tudnak ellátni és 70 nőnek biztosítanak éjszakai szállást.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta segíti a római hajléktalanokat. Idén a Szent Péter tér oldalában zuhanyzókat állítottak fel és ingyenes borbély- és fodrászszolgáltatást is biztosítanak számukra. Krajewski érsek, pápai főalamizsnás anyagi segítséggel, ingyenes telefonkártyákkal, tömegközlekedési menetjegyekkel, hálózsákokkal segíti a Róma utcáin élőket.

Idén először a Vatikáni Múzeumban a turisták által elhagyott több száz esernyőt is a hajléktalanok kapták meg. Ferenc pápa a Vatikán történetében először karácsonykor és húsvét után is jótékony célú tombolát rendezett, amelynek bevételét a rászorulókra fordította. Márciusban 150 római hajléktan látogathatta meg ingyen a Vatikáni Múzeumot és a Sixtus-kápolnában Ferenc pápa várta őket, májusban pedig vatikáni koncertet rendeztek a római szegényekért.

Ferenc pápa vasárnap délben mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a keresztény nem maradhat közömbös azokkal szemben, akiknek nem adatik meg a mindennapi kenyerük. Az egyházfő egyre súlyosabbnak nevezte az éhezés problémáját és befogadóbb és szolidálisabb társadalmat sürgetett.

 

nol.hu (Címlap: Forrás: telegraph.co.uk)

Posted by SEJT on 2015. június 7.