h i r d e t é s

Főként a diplomások és a szakmunkások hagyják el az országot

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Főként a diplomások és a szakmunkások hagyják el az országot

2016. szeptember 23. - 09:59
0 komment

Elsősorban az iskolázott fiatalok, azon belül a munkaerő-piaci szempontból legfontosabb szakmunkások és a diplomások hagyják el az országot – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal felméréséből - írja az ATV.

Forrás: portfolio.hu

A szakember szerint hatvan éve nem változott az elvándorlók célországa.

„Amikor az elvándorlás összetételéről beszélgetünk, akkor nagyon nehéz adatokról beszélünk, komoly elemzéseket kell folytatni, ezért is van, hogy csak időszakonként vannak ezekről adatok, de már javul a magyar statisztika ebből a szempontból”

– mondta Melegh Attila szociológus az ATV Start műsorában.

„Nagyon sokat fejlődött a migrációs statisztika, mind a bevándorlás tekintetében, mind az elvándorlás tekintetében. Most már feldolgozzák a világ összes népszámlálását is, megnézik, hogy az egyes migrációs kapcsolatok, hogy néznek ki. Például: hány Magyarországon született ember él a Fülöp-szigeteken vagy fordítva”

– magyarázta a szociológus.

Egy felmérés szerint a fiatal szakmunkások nagyrészt egyedül mennek ki, a diplomások viszont viszik a családjukat is. A szociológus szerint az látható, hogy a migrációs kapcsolatok tekintetében Magyarországról kivándorlók az elmúlt hatvan évben alig módosítottak a célországokon.

„Németország és Ausztria mindig is kulcs terület volt, mindkét országban történetileg megvan, hogy a magyar szakmunkások iránt kereslet van, ez a kereslet generálja a dolgot. Amikor a szakmunkásokról beszélünk, akkor egyrészt a földrajzi távolság is számít, Németországból vagy Ausztriából akár autóval is haza lehet jönni, míg a diplomás réteg általában az Egyesült Királyságban van, onnan ingázni nem egyszerű dolog”

– mondta a szakember.

Hozzátette: a migrációs szándék és a migrációs lépés között nagyon nagy a szakadék, ezért nem szabad közvetlen következtetéseket levonni.
2013-as felmérés szerint 330 ezer ember körül volt azoknak a száma, akik tartósan elvándoroltak. Jelenleg 500 és 700 ezer közötti kivándorlóról számolnak be.

„Létezik az uniós szabadtér, ahol nagyon nagy az ide-oda mozgás, illetve a migrációból fakadóan nehéz felmérni a pontos számokat. Azt gondolom, hogy a tendenciák a fontosak. A tendencia az, hogy az uniós csatlakozást követően, már 2004-től elindult egy kivándorlás, hiszen megindult a szabad munkavállalás. 2008-tól, tehát a válságtól ez felgyorsult. Egy önmagát gerjesztő folyamatról beszélünk”

– mondta a szociológus.

A szakember szerint azért is nagyon nehéz felmérni a pontos számokat, mert a kivándorlás egy komplex folyamat.

Hozzátette: a német vagy a brit gazdaság nagyon komolyan profitál abból a Délkelet-európai vagy Kelet-európai munkaerőből, amit oda tud vonzani.

atv.hu