h i r d e t é s

Fól órát szánt a sajtóra és a közvéleményre ma az Operatív Törzs

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fól órát szánt a sajtóra és a közvéleményre ma az Operatív Törzs

2020. március 13. - 17:50

Tegnap korlátlanul lehetett kérdezni, ma azonban csak a "szükséges tájékoztatás" fért bele. - jegyzi meg a hvg.hu

Lakatos Tibor ezredes - Forrás: balazsek.hu

Fél óra késéssel kezdődött az operatív törzs sajtótájékoztatója, és ötkor be kell fejezni – közölte már a sajtótájékoztató elején Lakatos Tibor, majd az új számokat ismertette. Három új fertőzött van, mindannyian kórházba kerültek, jó állapotban vannak.

Mindenkire szükség van, hogy a járványt terjedését le lehessen lassítani, ezért kérték a médiát, hogy segítsen az információk terjesztésében, különös tekintettel az idősekre. Hozzátette: a járványügyi nyomozásban mostantól a rendőrség is részt vesz, a védekezés utolsó perceiben vagyunk.

Magyarországon jelenleg egyedi esetek vannak, és a legnagyobb feladat, hogy megelőzzük a gócpontok kialakulását – mondta Lakatos. Arra is kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket,

Budapestet és más várost sem fognak lezárni.

A határon 11 437 magyar állampolgárt ellenőriztek, 166 embert küldtek hatósági házi karanténba. Egy külföldi állampolgárt gyanús esetként kórházba kellett szállítani, 204 ember belépését pedig megtagadták az országba tegnap óta.

  • Mint kiderült, az iskolák maguk dönthetnek arról, hogy miképpen fogadják el az igazolásokat, csak iskolai szünetről nem dönthetnek.
  • Nem cáfolta, hogy napirenden van az iskolák bezárása, de majd akkor hozzák meg ezt a döntést, ha szükséges.
  • Klinikailag tesztelt gyorsteszt Magyarországon még nincs, ha lesz, hozzáférhető lesz a lakosság számára.

A járványügyi nyomozásba bevonták a rendőrséget, ami együttműködik az országos tiszti főorvossal. A sajtót kérték, hogy a tájékoztatási kérdésekre helyezzék a hangsúlyt. (hvg.hu, index.hu)