
Szervezetfelszámolási hullám söpör végig a Fideszen.
megtekintés

A kedden elfogadni tervezett előterjesztésekről fejthetik ki véleményüket a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
megtekintés

Kedvező adatok után jött idén a negatív rekord a természetes fogyás alakulásában.
megtekintés

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettesét nemcsak a pénz érdekelte, hanem a karrierje is
megtekintés

A falu melletti kis patakban találták holtan azt a hároméves kislányt, aki nem sokkal korábban a falunapról szökhetett el
megtekintés

„Felháborítónak tartom, hogy a kutatóintézet a saját területeit bérbe akarja adni, hiszen eddig az volt a magyarázatuk, hogy a mi földjeinket azért nem adják vissza tulajdonosaiknak, mert kutatásokat végeznek, és milyen jó ez a helyi és a romániai mezőgazdászoknak” – jelentette ki Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyet Fejér László Ödön parlamenti képviselővel közösen tartott.
megtekintés

A költségvetésből százmilliók mennek olyan focicsapatokra, amelyek nem tudják teljesíteni az első osztályhoz szükséges elvárásokat.
megtekintés

A műtétre vagy CT-vizsgálatra váró betegeknek a jövőben a szomszédos városba, a másik megyébe vagy akár az ország másik felében lévő kórházban is felajánlhatnak helyet.
megtekintés

Igen jól profitálhattak a közvetítőcégek a letelepedési államkötvények értékesítéséből: csak tavaly 50 milliárd forint folyhatott be a cégekhez, amelyért cserébe 172 milliárd forint névértékű magyar állampapírt értékesítettek
megtekintés

Új „nemzeti radikális” párt szerveződik az előző parlamenti ciklusban még a Jobbik frakcióban tevékenykedő Bertha Szilvia körül – értesült az atv.hu.
megtekintés

Tragikus baleset érte Andy Vajna magánrepülőgépét, 18 ember halt meg a fedélzeten – írja a Bors.
megtekintés

Meglepetést hozott a török választás: ugyan a kormányzó AKP nyert, de nemhogy a kétharmados, az egyszerű többséget sem sikerült megszerezniük.
megtekintés

Kaotikus állapotok uralkodtak a Balaton térségében az idei szezon első kánikulai vasárnapján: a bezárt üzletek előtt dühös turisták ezrei fordultak sarkon és illették a legkülönfélébb jelzőkkel a vasárnapi zárva tartást kitaláló kormánypártokat.
megtekintés

Lehet korszerű, biztonságos, csak drága és nincs rá szükség – Az Unió részéről még sok a nyitott kérdés.
megtekintés

Ma is nyári melegre van kilátás, északon ráadásul a fülledtség is növekszik.
megtekintés
.jpg)
Nem hivatalos részeredmények szerint a szavazatok hatvan százalékát szerezte meg a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja a törökországi parlamenti választásokon, legalábbis a kormánypárti Yeni Safak konzervatív lap szerint
megtekintés

Az MSZP a "kormányzati plakátbotrány" ügyében hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnöktől vár tájékoztatást - közölte Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.
megtekintés

A legendás transzszibériai vasútvonal a maga személyforgalomba bevont 9288,2 kilométeres vonalával aleghosszabb a világon.
megtekintés
A Holdvilág-ároknál történt a baleset.
megtekintés

Andy Vajna mostanában már csak akkor mosolyog, amikor cégeiből kiveheti az osztalékot. Orbán Viktor barátja legfontosabb céges érdekeltségeiből tavaly több, mint 3,2 milliárddal gazdagodott.
megtekintés

Vajon látható bármi hasonlóság Orbán kormányainak 1999-es, 2011-es és 2015-ös teljesítménye között?
megtekintés

Elkezdődött vasárnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau).
megtekintés