h i r d e t é s

Négy órával a diagnózisa után meghalt a hároméves kisfiú

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Négy órával a diagnózisa után meghalt a hároméves kisfiú

2015. június 08. - 16:31
0 komment

A kis Shae édesanyja attól retteg, az alattomos betegség miatt elveszíti kisebbik fiát is.

„A nagyfiam tragikus halála kétségtelenül paranoiássá tett" - vallja be a 22 éves Connie Button, aki tavaly áprilisban vesztette el hároméves kisfiát, Shaet. „Azóta sokkal jobban figyelek Harvey Jayre. Ha úgy látom, hogy gyenge, azonnal viszem is az orvoshoz, nem kockáztatom, hogy valami komolyabb baja legyen a halogatás miatt" - teszi hozzá a brit nő a Daily Mail riporterének - írja a hir24.


Képek forrása: Daily Mail

Shae, Connie idősebbik fia alig hároméves volt, mikor megfertőződött a halálát okozó baktériummal. „Egyik napról a másikra hirtelen belázasodott. Emlékszem, az elején nem is gondoltuk, hogy komoly baj lehet, mert a kicsit is ugyanezekkel a tünetekkel vittük orvoshoz" - mondja, majd hozzáteszi, Harvey Jayről hamar kiderült, hogy kutya baja.

Csakhogy Shae állapota testvérével ellentétben nem javult másnapra, sőt! „Reggel, mikor felkeltettem azt vettem észre, hogy az egész testét sötétlila kiütések borítják. Már akkor tudtam, hogy baj van" - emlékszik vissza az édesanya, aki ezután hiába vitte azonnal kórházba gyermekét, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. „Kiderült, hogy Shaenek bakteriális meningitise volt, és négy órával a diagnózis után meghalt." 

Connie azt mondja, a lelkiismerete azóta sem hagyja nyugodni. Rendszeresen kijár fia sírjához, ajándékokat, játékokat visz neki, sőt, még beszélget is vele. „Félek, hogy Shaenek azért kellett meghalnia, mert nem vittem őt elég gyorsan orvoshoz, és rettegek, hogy ez Harvey Jay esetében újra megismétlődhet" - vallja be a nő, aki azért beszélt nyilvánosan tragédiájáról, hogy felhívja a figyelmet az agyhártyagyulladás veszélyeire.

 

hir24.hu

Posted by SEJT on 2015. június 8.