Ezt a harcot elbukja Orbán.

Magyar többségi tulajdonú médiáért indít harcot Orbán Viktor, de ez a mai viszonyok között már nehezen értelmezhető fogalom. Emiatt a valódi célja, a média bekebelezése is hiú ábránd.

Bár egyre nehezebb követni a tartalmat az értelmetlen szóvirágokkal díszített populista szólamok között, érdemes figyelni a kormányfő megnyilatkozásait, mert van bennük rendszer. Kiderül például az, melyek az éppen aktuális fő célpontok, milyen újabb területeket akar maga alá seperni, és ezt hogyan akarja elérni. A nacionalista frázisok mellett nem véletlenül beszélt a bankok többségének magyar tulajdonba kerüléséről, majd ugyanerről a közszolgáltatások esetében is. Négy évvel ezelőtt ezt sokan még szónoki szófordulatnak hitték, aztán kiderült, hogy nagyon is megvalósítható szándék volt.

Mára már a bankszféra forgalmának nagyobb része tényleg magyar kézben van, és megtudtuk azt is, mit ért ez alatt Orbán: állami tulajdont, amely addig is a központi akarat engedelmes végrehajtója, amíg később megbízható kezekbe kerül. Ugyanez a folyamat zajlik a közműveknél is, nemsokára legnagyobb részük szintén állami tulajdonban lesz. A külföldi tulajdonosok kiszorítására Orbánék nem túl elegáns, de roppant hatékony eszközt vetettek be: agyonadóztatással vagy kikényszerített árcsökkentéssel kivéreztették a megszerezni kívánt ágazatot, majd pedig a körülményekhez képest gáláns ajánlatokat tettek az anyacégeknek. Ez utóbbiaknak már elegük volt az itteni viszonyokból, és a további veszteségek helyett a biztos bevétel, azaz az eladás mellett döntöttek.

A módszer tehát igen egyszerű: anyagilag ellehetetleníteni a kiszemelt áldozatot, és a lenyúlást adminisztratív lépésekkel, ezek részeként megfelelő törvényekkel és rendeletekkel elősegíteni. Ez, mint láttuk, több ágazatban bevált, és ugyanez a menetrend a régi-új célpont, a média esetén is. Itt az új elem a magyar többség igényének bejelentése, a helyzet azonban sokkal bonyolultabb, mint a többi ágazatban, a probléma már a „média” fogalmának értelmezésével kezdődik.

Ha a hagyományosnak tekinthető médiumokat nézzük, a sajtót, a tévét és a rádiót, a tulajdonosi viszonyok ezeknél általában áttekinthetőek és valóban nagy a külföldi tulajdon aránya, ha a lakossági elérést vesszük figyelembe: mindkét nagy tévécsatorna és a legnézettebb kábelcsatornák nagy része ide tartozik, akárcsak az országos és helyi napilap sajtó döntő többsége. A hetilapoknál is jelentős a külföldi tulajdon aránya, bár többségről a legnagyobb szereplő, a Sanoma magyar kézbe kerülésével már nem beszélhetünk. A rádióknál már más a helyzet, ott a külföldi hátterű adók szerepe marginális. Ugyancsak szinte kizárólag magyar tulajdonban vannak az ingyenes kiadványok, mint például az önkormányzati lapok és hirdetési újságok.

Forrás: 168ora.hu

A nem hagyományos, főként a nethez kapcsolódó médiánál sokkal nehezebben áttekinthetőbb a kép. Egyrészt hatalmas a kínálat, másrészt a tulajdonosi háttér sok esetben nehezen feltérképezhető, és nincs is igazán jelentősége. A legjobban ez a közösségi oldalaknál látszik – messze a legnépszerűbb közülük a facebook –, ahol a tartalmat leginkább maguk a felhasználók adják, de kitűnően alkalmasak tudatos üzenetek hatékony továbbítására is.

Éppen a netes lehetőségek révén a médiafogyasztási szokások és ennek nyomán a médiapiac egyre gyorsuló változáson megy keresztül. A döntő elem az, hogy a technológiai robbanás nyomán a médiafogyasztók, leginkább az új nemzedékek nem elégednek meg a passzív befogadással, hanem maguk is aktív részeseivé kívánnak válni. Ma már személyre szabott, a specifikus érdeklődési körüknek megfelelő tartalmakhoz juthatnak, amelyek interaktívak, azaz maguk is szabályozhatják és szerepelhetnek benne. Ez egy teljesen új világ, amely valósággal beszippantja az embert, és aki ehhez szokott, az már nehezebben fogadja el a csupán mások által szerkesztett tartalmakat.

Törvényszerű, hogy mindezek nyomán a hagyományos eszközök szerepe csökken és szerkezetében is átalakul, próbálva alkalmazkodni a változó igényekhez. Azok szenvedik el a legkisebb veszteséget, akik képesek egyedi, máshol nehezebben elérhető tartalmakat adni, vagy főként a szórakoztatásra helyezik a hangsúlyt. Az előbbiek közé tartoznak például a helyi lapok, az utóbbiakhoz a bulvársajtó, valamint a a tévécsatornák kommersz műsorai. Ezek színvonalán lehet élcelődni, de nagy nézettséget csak így tudnak elérni.

El is érkeztünk az átalakulás gazdasági hátteréhez, amely közvetlen összefüggésben van a fogyasztói szokásokkal, azaz leegyszerűsítve azzal, mekkora és milyen közönséget tudnak elérni a médiumok. A hagyományos média itt az elmúlt években egyre inkább hátrányba került, amihez nagy lökést adott a gazdasági válság. A fő bevételi forrás a médiumok többségénél a reklám, a hirdetés. A hirdető viszont odamegy, ahol a leghatékonyabban el tudja érni a maga célcsoportját, azaz ahol egy potenciális fogyasztó elérésének költsége a legalacsonyabb.

Mivel a példányszámok jelentősen csökkentek, a legnagyobb vesztes a nyomtatott sajtó, amelynek előnye és hátránya is, hogy fizetnek érte. Előnye, mert valamennyi alapbevétele van, hátránya viszont, mert az ingyenesen elérhető tartalmak növekvő tömege miatt egyre kevesebben hajlandók fizetni a médiáért. A válság kettős csapást jelentett számukra: még kevesebben tudtak fizetni a lapokért és a cégek is kevesebbet hirdettek. Ez mindenhol a világon, nálunk is megrendítette a sajtó anyagi helyzetét.

Forrás: hjb.hu

A csak a hirdetésekből élő orgánumok szintén nehéz helyzetbe kerültek, azaz a fogyasztói szokások változása nyomán kialakult trendeket a válság felerősítette. Nálunk ez ahhoz vezetett, hogy nem csupán felgyorsult a média átalakulása, de az egész ágazat pénzügyi gondokkal küzd, ami kitűnő terepet ad a külső beavatkozásra. A közhiedelemmel ellentétben a sajtó valódi függetlenségét nem a politikai semlegesség, hanem a nyereséges háttér adja: ha ugyanis pénzügyi segítségre szorul, annak feltételei vannak, akár a tulajdonos, akár bárki más támasztja azokat.

A média gondjait Orbánék igyekeztek a maguk javára fordítani és kedvük szerint befolyásolni. A kevesebb reklámon belül értelemszerűen jócskán megnőtt az állami hirdetések aránya, és ezekből szinte csak a Fideszhez közelállók részesültek, főként Simicska-Nyerges médiabirodalma. A teljes reklámköltés bő negyede az utóbbi években közvetlenül vagy közvetve állami vagy önkormányzati volt! Sikerült is elérni azt, hogy például a két nagy kereskedelmi rádió közül a Fidesznek kedves Class Fm milliárdos nyereségeket produkált, miközben a Neo gyorsan csődbe jutott.

Új helyzetet teremtett Orbán és Simicska háborúja, az utóbbi érdekeltségei az idén már alig kapnak pénzt. A kormányfő hozzá teljesen hű médiát akar, a magyar tulajdon szlogene csak ürügy ehhez. Új birodalom építésébe fogtak, de úgy tűnik, nem értik a változásokat: indíthatnak új ingyenes lapot, internetes portált, megszerezhetnek tévécsatornát, ezekkel csak korlátozott elérésre számíthatnak. Nyomást gyakorolhatnak reklámadóval, a médiaügynökségek ellehetetlenítésével, a médiafogyasztási szokásokat és trendeket nem tudják megváltoztatni. Az emberek többsége – a fiatalok szinte kivétel nélkül – már nem vevők a központilag gyártott és ellenőrzött tartalmakra. Költhetnek tehát újabb tízmilliárdokat médiabirodalomra, oda jutnak, mint a „közmédia”, amely hiába kerül évi 83 milliárdba az adófizetők pénzéből, hatása alig van. A média bekebelezésének orbáni vágya tehát hiú remény, de azért sokba for kerülni nekünk.

168ora.hu