Utcán, vagy börtönben

Ez az a két hely, ahol demokrata ellenzék található egy diktatúrában, legalábbis Churchill szerint, és hajlamos vagyok hinni Neki, volt némi tapasztalata politikai kérdésekben.

megtekintés

Balog szerint áldozat nélkül nincs siker, nincs áldás

Áldozat nélkül nincs siker, nincs áldás, és ha ehhez Istentől megkapjuk a szükséges erőt is, akkor érdemes volt megszentelni ezt a templomot – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a felújított miskolci Szent Anna római katolikus templom hálaadó szentmiséje utáni ünnepségen szombaton.

megtekintés

Ungváry: "Csak közben ebben az ország tönkremegy"

Ungváry Rudolf szerint napjaink fő gondja, hogy a mutált fasisztákkal szemben álló demokratikus erők még nem készülnek arra, ami a következő választás után bekövetkezhet.

megtekintés

"Nincs annyi nokiás doboz Magyarországon"

Szegeden mintegy 150 ember gyűlt össze az MSZP, az Együtt, a PM és a DK, valamint a Köz-Hasznáért Mozgalom kezdeményezésére, hogy tiltakozzanak a Fidesz-kormány állami szintre emelt korrupciója miatt.

megtekintés

BBC: Magyarország a lista legalján

A Transparency International szerint Európában sürgősen újra kell szabályozni a lobbizást, mert különben a kormányok túlságosan ki vannak téve az üzleti világ, illetve más érdekcsoportok befolyásának – írja a BBC.

megtekintés

Kitüntették, aztán gyorsan kicsinálták Simicska emberét

Váratlanul távozott néhány hete a Paks II. Zrt. vezérigazgatója.

megtekintés

A TASZ nekiment a TEK-nek

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) alkotmányos kötelezettségének megsértése miatt beperelte a Terrorelhárítási Központot, s azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg: a TEK az intézkedése elrendelésének módjával és idejével a békés gyülekezéshez való jog alkotmányos garanciáit sértő határozatot hozott Angela Merkel látogatásának idején.

megtekintés

Ez is hungarikum ám!

Oké, Horvátországban is látni ilyet, de az igaziak nálunk vannak.

megtekintés

Rosszabbul is alakulhatott volna!

Nagy magyar sikert „köszöntött” a publikum szórakoztatására időnként heves bandaháborút vívó két szövetséges, a Fidesz és a Jobbik. Ám, mint kiderült, a siker sokkal nagyobb annál, mint amiről „örvendezve” beszéltek…

megtekintés

A magyarok és a lengyelek felelősségét emlegette a holokausztra emlékezve az FBI igazgatója

“Németországban, Lengyelországban, Magyarországon és oly sok más helyen a gyilkosok és tettestársaik saját maguk szerint nem tettek semmi gonoszat.

megtekintés

Most nem a kétharmadot, a kormányzást bukná a Fidesz

Néhány hónap alatt volt három időközi parlamenti választás, mindhármat elvesztette a korábban az időközik bajnokának tartott Fidesz; ráadásul kettőt ebből olyan körzetben, ahol tavaly még nyerni tudtak.

megtekintés

"Itt életek mentek tönkre"

Karcag kis város, a Kun-Mediátor Kft. szökésben lévő ügyvezetőjét mindenki ismerte.

megtekintés

A Fideszkdnp Orbán banda nem csak korrupt, de még lop is!

Azért van abban valami nagyon bájos, mikor a most éppen aktuális politikai hatalom visszafelé mutogat a tyúktolvajra, szájában egy baromfi udvar teljes létező készletével, a tojástól a tápon át,a ganéig.

megtekintés

Visszataszító: Jó temetkezést "kíván" a csepregieknek Ágh Péter és Vlasich Krisztián!

Vannak olyan élethelyzetek, amikor a politikai érdekek metszik egymást a méltósággal és az önbecsüléssel.

megtekintés

Teljes elszegényedés vár az idősekre

Hosszú távon mindenki jól jár vele, ha nem siet nyugdíjba, napi szinten azonban a legtöbben korán és sok pénzért hagynák abba a munkát.

megtekintés

Tragédia - Hétszázan halhattak meg a menekülteket szállító hajó balesetében a Földközi- tengeren

A hajó a Líbia és Olaszország partjai közötti szakaszon járt a Földközi-tengeren, amikor hivatalosan egyelőre ismeretlen okokból elsüllyedt, s a fedélzetén hihetetlen zsúfoltságban tartózkodók közül eddigi becslések szerint 700-an a tengerbe vesztek. Az ügyben a pápa is megszólalt.

megtekintés

Hétfőn hallgatói fórumot szerveznek az ELTE-sek a Társadalomtudományi kar megszüntetésének kormánytervezete kapcsán

Mint ahogyan arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a kormány egy tervezete szerint szeretné megszüntetni a társadalomtudományi karok egy részét, illetve országos szinten csökkenteni a hallgatók létszámát. Az ELTE-t is bőségesen érintené a leendő döntés, ezért hétfőn este hallgatói fórum lesz a TáTK-n.

megtekintés

(hová jutottunk…) Énnemtudom...

Én nem tudom, hogy a populáció és a politikai elit között van-e valami kölcsönhatás, ami a tömegvonzás bizonyos aspektusaira emlékeztet.

megtekintés

Viharos széllel kezdődik a hét

Ma változékony, szeles idő várható, napközben országszerte megerősödik, északon és északkeleten időnként viharossá is fokozódik a szél.

megtekintés

Oldalak