Parragh László, akit Orbán Viktor 1998-ban kormányfőként tanácsadónak kért fel, majd 2000-ben kamarai elnök lett, hajlamos túllépni a saját szerepkörén. A gimnáziumok bezárásának szorgalmazása után most azzal házal a kormányközeli médiában, hogy "káros Magyarország nemzetközi megítélésére nézve az Audi győri gyárában történt munkabeszüntetés".
A hódmezővásárhelyi önkormányzat Facebook-oldalán közölte: hiába keresték, sem a kérelmet, sem az engedélyt nem találtak, tehát a Lázár János-féle batidai kastélyt üzemeltető cég csak úgy lekerítette az épülethez vezető önkormányzati közutat. - írja a 444.hu.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a NAV által felkért járási hivatalok, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) munkatársaival közös akciót tartottak.
A dv01 nevű fintech startup - amelynek egyik befektetője a Soros György érdekeltségébe Quantum Strategic Partners - 15 millió dollárt gyűjtött friss tőkebevonási körében, a hitelezési adatokat elemző cég már 80-120 millió dollárt érhet - írja a portfolio.hu.
Hétfőn először a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aztán maga Orbán Viktor is megerősítette az információt, hogy februárban Magyarországra jön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, akinek a budapesti útja előkészítés alatt áll.
„Ferenc pápa Romániába látogat!” – a hír futótűzként terjed. Hirtelen tervezgetések, szervezések támadnak, zarándokvonatok és -útvonalak, bizniszlehetőségek, nyüzsgés-mozgás Bukaresttől Csíksomlyóig, Csíksomlyótól Budapestig. - írja a plakatmagany.transindex.ro.
Sosem látott képsorokat tett közzé a száz évvel ezelőtt elhunyt Ady Endre temetéséről a Magyar Nemzeti Filmalap és Filmarchívum – közölte a szervezet az MTI-vel kedden. - írja a multikult.transindex.ro.
Megállapodás nincs az Audi Hungária és a szakszervezetek között, miközben a szakszervezet által múlt csütörtökön meghirdetett egyhetes sztrájk az utolsó óráihoz közeledik. - írja a portfolio.hu.
Nehéz irigység nélkül gondolni arra, ha valakinek akkor is jól megy, amikor hatalmasat bukik. Mellár Tamás, vagy Csizi Péter esete bizonyságul szolgálhat minden kétkedőnek arra vonatkozólag, hogy nem számít, mennyire szúrsz el valamit, ha fideszes vagy, akkor is jól megfizetnek.
Szinte minden országban csökkent a globális gazdasági növekedésbe vetett bizalom, az óvatosság a meghatározó a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be. - írja a penzcsinalok.transindex.ro.
Soha hasonló demonstrációsorozat nem volt Magyarországon, mint most a decemberben induló, a január 5-i budapesti és január 19-i országos és nemzetközi rendezvényekben kicsúcsosodó tüntetések. - írja a merce.hu.