
Számos elemében alkotmánysértő a felvételi határidő előtt két nappal közzétett szakmaszerkezeti döntés – állítják jogászok, szerintük az érintett iskoláknak az Alkotmánybírósághoz kellene fordulniuk.
megtekintés

Orbán Viktornak hosszú távon szüksége van egy alternatív jobboldali médiabirodalomra.
megtekintés

A nyilvánosságba nagy svunggal berobbanó önkormányzati ingatlanügyek többnyire nem állnak meg a bíróság előtt.
megtekintés

Nagy területzárások, forgalomleállítás, megközelíthetetlenné váló belváros – rendőrök elmondása szerint erre számíthatnak majd a budapestiek az orosz elnök jövő heti látogatásakor.
megtekintés

Összesen több tízmillió forinttal tartozik évek óta dolgozók ezreinek a BKV, ám egyelőre egyetlen fillért sem hajlandó kifizetni a rosszul számolt távolléti díjakból és pótlékból felgyűlt hátralékból.
megtekintés

Magyarország egy helyet rontott, a világ összes országa közül immár a 65. a tavaly 64. helyezéshez képest a Riporterek határok nélkül nemzetközi szervezet évente kiadott szégyenlistáján.
megtekintés

Jelen állás szerint egyáltalán nem zavarja a mélyen vallásos minisztert, hogy egy hozzá tartozó intézményben durván cigányoznak. Lassan két hete hallgat az ügyben Balog.
megtekintés

Egy, az üzletembert jól ismerő reklámszakember szerint a szóhasználat egy jól kitalált stratégia eredménye.
megtekintés

Korrupcióért jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Miron Mitrea volt közlekedési minisztert, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó politikusát pénteken.
megtekintés

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap várhatóan határozatot fogad el, amelyben a héten született minszki megállapodás teljes körű végrehajtására szólít fel - mondták el diplomaták a világszervezet New York-i központjában.
megtekintés
A múlt szombati népszavazás egyik érdekes jelensége a magyar szavazók viselkedése volt: a déli járásokban nagyon alacsony volt a részvétel, a magyarlakta települések többségében 5–10 százaléknyian voksoltak.
megtekintés

A brit tudósok pénteken se pihennek.
megtekintés

Még a külügyi tárca sem tudja, hogyan fogja kiválasztani azt az öt-tíz egészségügyi önkéntest, akik az ebola járvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő orvoscsoport tagjai lehetnek.
megtekintés

A szeretet, a szerelem, a járás, a randi, a petting, a tapi, az érzékiség, a rózsaszín ötven árnyalatának az ünnepe.
megtekintés

Közel százezer koszovói indult nyugatra tavaly augusztus óta, de a kivándorlásnak még közel sincs vége.
megtekintés

Először reagált nyilvánosan Orbán Viktor Simicska Lajos múlt heti média-ámokfutására, ami előtt a volt harcostárs totális háborút hirdetett a reklámadó miatt.
megtekintés

Csókolózáskor (ideális esetben) csak azt érezzük, hogy mennyire jó, a szervezetünk azonban ennél sokkal színesebb akciókba bonyolódik ilyenkor: idegi és kémiai üzenetek száguldoznak bennünk, miközben pár másodperc alatt többet megtudunk a másikról, mint ha órákon át beszélgetnénk.
megtekintés

Mikola István, a biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős külügyi államtitkár szerdán vált el harmadik feleségétől, a vagyonmegosztás azonban még sokáig munkát adhat a bíróságnak.
megtekintés

Szombaton is napos, csapadékmentes időre van kilátás, csupán nyugaton jelenhetnek meg időnként felhők az égen.
megtekintés

Havi 800 ezerért ad tanácsokat a főváros vezetésének a VEKE elnöke, 500 ezerért pedig Derce Tamás volt polgármester fia – tudta meg az Origo.
megtekintés

Petro Porosenko ukrán elnök a kormányzati reformokkal foglalkozó nemzetközi tanácsadói testület vezetőjének nevezte ki Miheil Szaakasvili volt grúz államfőt – közölte pénteken a kijevi elnöki hivatal honlapján.
megtekintés

Máig Vörös Zászló limuzinokkal furikáznak a kínai pártvezetők és vendégeik, köztük Orbán Viktor is.
megtekintés