Merénylet a politika ellen

Úgy tűnik, mintha a hazai közélet elsiklott volna a pénteken robbant Simicska-ügy legfontosabb részlete fölött.

megtekintés

Ön közszolga? Akkor ez a hír érdekelni fogja

Változhatnak a jogállásra vonatkozó szabályok a közszférában a parlament honlapjára hétfőn kikerült törvényjavaslat szerint; a közszférába vetett bizalom erősítését célozzák a javaslat azon elemei, melyek szerint a közigazgatási szervnek nyomban tudomást kell szereznie arról, ha alkalmazottja ellen büntetőeljárás indult.

megtekintés

Így bűnöznek a bírók Ön ellen! A Híraréna interjúja Dr. Monostory Attilával

A nemzetközi hírű, túlélő és hős jogász a bírói bűnözés egyik fő metodikájáról és kiküszöbölési lehetőségéről beszélt, ahogyan az államilag védett bal- és jobboldali médiában nem találkozhatnak ezzel, mivel ott gyűlölik a leleplezéseket és mind ugyanannál a véres, holtak ezreivel megpakolt állami vágóhídnál tolonganak, ugyanazért a koncért.

megtekintés

Kiteregeti Simicska Orbán szennyesét?

A baloldali csodavárás legújabb célpontja Simicska Lajos.

megtekintés

Egyszer véget ér - Déli pályaudvar

A lokálpatrióták úgy mondanák: a Várnegyedet választja el a Hegyvidéktől.

megtekintés

Milliárdos cigifogás Vecsésen

Egy komplett cigarettagyártó gépsort és rengeteg dohányt találtak a pénzügyi nyomozók egy vecsési telephelyen.

megtekintés

Deutsch beváltotta ígéretét: polgári per és büntetőeljárás is indult Juhász ellen

Juhász Péter december közepén vádolta meg drogfogyasztással Deutsch Tamást a Facebook-on. Ezt követően Deutsch kijelentette: Juhász bíróság előtt fog felelni rágalmazásért.

megtekintés

Egy végsőkig elkeseredett, rokkantnyugdíjas pécsi bányász üzenete

Az alábbi olvasói levelet az elkeseredettség szülte: írója egy rehabilitációs felülvizsgálaton nemrég átesett bányász, akit egy infarktus után és számos betegséggel terhelten is munkára alkalmasnak ítéltek, s ha nem tud elhelyezkedni, ezután összesen 28 ezer forint havi ellátásra lesz jogosult.

megtekintés

Miért nem lett nagyon olcsó a benzin?

Mindenki arról beszél már hónapok óta, hogy mekkorát zuhant a kőolaj világpiaci ára, hogy ez mennyire rossz az olajtermelő országoknak, viszont mennyire jó a többi ország fogyasztójának, különösen az autósoknak.

megtekintés

Esik szét a Fidesz

A Fidesz elkezdett belülről rohadni és szétesni.

megtekintés

Boldog 93. születésnapot, Göncz Árpád!

Ma ünnepli születésnapját Magyarország első köztársasági elnöke.

megtekintés

A legbénább bolti tolvaj

Oroszországban történt az eset.

megtekintés

676 millió forint állami támogatást söpörtek be tavaly Lázár János nagybátyjának cégei

Földalapú támogatás, tejtámogatás, korszerűsítésre szánt támogatás, szerkezetátalakítási támogatás – ezeken a címeken folytak be az állami támogatások Gyapjas Károly cégeihez tavaly.

megtekintés

Engedély nélkül nem lehet majd fotózni

Új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárás védené a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogokat egy törvényjavaslat szerint, amely hétfőn került fel a parlament honlapjára.

megtekintés

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az RMDSZ két parlamenti képviselőjét

A romániai legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Máté András Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetőjét, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kerekes Károlyt, a szövetség parlamenti képviselőjét.

megtekintés

Nyolcezer ember veszítheti el a munkáját a vasárnapi boltbezárás miatt

Akár nyolcezer ember állásába is kerülhet a vasárnapi boltbezárás a Költségvetési Felelősségi Intézet költségvetési kockázatelemzése szerint.

megtekintés

A pénztárgépgyártó megtévesztette üzletfeleit

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint az Alt Cash Kft. az üzletfelek megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott az online pénztárgépek és egy adóügyi nyomtató forgalomba hozataláról, valamint megrendelhetőségének időpontjáról.

megtekintés

Alonso adócsalásba keveredett!

Neves sportolók, köztük több Forma–1-es személyiség neve is szerepel azon a listán, mely botrányt robbantott ki Svájcban a HSBC nevű bank körül. Fernando Alonso neve is olvasható a listán.

megtekintés

Rétvári szerint senkinek nincsenek dossziéi KDNP-s politikusokról

A magyar kormány nem arra szerződött, hogy könnyű tárgyalópartnere lesz a külföldi cégeknek és pénzintézeteknek, a kabinet mindig a magyar érdekeket képviseli – ezt Rétvári Bence mondta az ATV Startban.

megtekintés

Ha a kicsiket is megadóztatják, sokan beadják a kulcsot

A reklámpiac nagy szereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, a kis és közepes árbevételű, mintegy 1400 cég közül sokan ellehetetlenedhetnek - állítja a Bisnode, nemzetköz cégminősítő legfrissebb elemzésében.

megtekintés

Izrael kitalálta a harci magánrepülőt

Eredetileg üzletemberek magánrepülőgépének szánták azt a típust, amelyből az Israel Aerospace Industries (IAI) mérnökei tengeralattjáró-vadász gépet varázsoltak.

megtekintés

Titokzatos fényes folt van a Ceres felszínén

Ceres felé közeledő amerikai Dawn űrszonda egyre élesebben látja a kis égitest felszínét és annak feltűnően fényes és rejtélyes alakzatát.

megtekintés

Oldalak