
A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a nagysápi férfinak, aki február 2-án késsel megsebesített egy 13 éves fiút.
megtekintés

A NAV elnöke még tavaly novemberben mondta, hogy a saját felügyeletével vizsgálat indul az adóhatóságon belül.
megtekintés

Ő az egyetlen örök vesztes a nyertesek között.
megtekintés

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és több más, a 2006. évi őszi fővárosi tömegoszlatások idején hivatalban volt politikust is tanúként idézett be márciusra a Fővárosi Törvényszék az egykori rendőri vezetőkkel szemben folyamatban lévő perben - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
megtekintés

Több óra után sikerült csak eloltani a szombatra virradóra keletkezett tüzet Dubajban.
megtekintés
.jpg)
A legfrissebb statisztikák szerint 2013-ban több mint 800 magyar vált brit állampolgárrá, ami messze a legmagasabb szám a kilencvenes évek óta.
megtekintés

A Moody's Investors Service péntek esti közleményében jelentette be, hogy az eddigi Baa3 kategóriából Ba1 kategóriába minősítette le Oroszország adósbesorolását.
megtekintés

Tegnap mindenki ötezer forintnyi ajándékzsetont kapott a kormánybiztos Corvin negyedbeli új kaszinójában – írta az Origo.
megtekintés

Szombaton napközben még marad a kellemes, sok napsütést hozó, kora tavaszi idő, majd az esti óráktól kezdve fokozatosan egy hullámzó frontzóna éri el térségünket.
megtekintés

Magyarország nem tudja felvállalni, sem finanszírozni a jelenlegi tranzitország szerepét - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke a migránsokról, illegális határátlépőkről rendezett parlamenti vitanapon.
megtekintés

A soproni egyetem gyarmata lettünk, intézményünkből lassan már csak a névtábla marad – ezzel az összegzéssel kereste meg lapunkat a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ néhány oktatója.
megtekintés

Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás.
megtekintés

Egyeztetne az aktuális fejlesztésekről a polgármesterekkel Némedi Lajos
megtekintés

Közel 2,2 millió euró támogatást igényelhetnek hegyközségek, szőlészeti, borászati termelők a borászati termékek harmadik országokban 2015 és 2017 közötti promóciójához.
megtekintés

Bár már hetvenhat éves is elmúlt, mégis sok középkorú férfi megirigyelhetné az életét.
megtekintés

Az október eleje óta tárgyalt fellebbezésekből 51-et már lezártak a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsai, a megmaradt négy pénteki ítélethirdetését viszont március elejére halasztották.
megtekintés

Januárban folytatódott a Magyarországon bejegyzett cégek számának visszaesése, az első hónapban rekordszámú cég szűnt meg - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató cég adataiból.
megtekintés

Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori uniós biztos a Putyin-látogatás kapcsán nyilatkozott a Hetek című hetilapnak meglehetősen vitriolosan a volt és a jelenlegi miniszterelnök diplomáciai húzásairól.
megtekintés

Tömegesen nyújtottak be manipulált fotókat az idei World Press Photo pályázatra.
megtekintés

A Civil Háború természetesen nem ért véget azzal, hogy most a szerencsétlen menekülteket lövi a Fidesz, Lázár János ma ezt találta mondani az Országgyűlésben:
megtekintés

Szeretetért, ölelésért jött a Bear Force One.
megtekintés