Fico: Magyarország tiszteletet érdemel

Magyarországra több bevándorló érkezik, mint Görögországba, vagy Olaszországba, azonban mégis azt tartják világméretű problémának – mondta el Robert Fico, aki szerint tiszteletet ébreszt, hogy Magyarország önerőből keres megoldást a problémára.

megtekintés

Deutsch Tamás lett ideiglenesen a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

Elmaradt a tisztújítás a Magyar Paralimpiai Bizottság közgyűlésén: a lemondott Gömöri Zsolt helyett Deutsch Tamás alelnök látja el az elnöki teendőket.

megtekintés

Független Médiatanácsra van szükség a Velencei Bizottság szerint

Az Európa Tanács alkotmányjogi szervezete, a Velencei Bizottság komoly kritikát fogalmazott meg a magyarországi médiaszabályozás helyzetéről.

megtekintés

Annyira fontos a Fidesznek a menekültkérdés, hogy az összes országgyűlési képviselője bent ül a menedékjogról szóló törvénymódosítás vitáján

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szólal fel a menedékjogról szóló törvénymódosítás általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén.

megtekintés

Vízre bocsátották a világ legnagyobb óceánjáróját

Vízre bocsátották pénteken a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben a Harmony of the Seas (Tengerek harmóniája) nevű hajót.

megtekintés

Drágulhat a Balaton

Akár a szabadstrandok is megszűnhetnek, ha az állam nem ad több kiegészítést az idegenforgalmi adó mellé – állítják balatoni polgármesterek.

megtekintés

Mától érvényes a nyári menetrend a balatoni vasútvonalakon

Mától augusztus 30-áig érvényes a nyári menetrend a balatoni vonalakon, ami jelentősen megkönnyíti a tóhoz utazók közlekedését.

megtekintés

Tavaly 120 ezer tanuló vállalt munkát az iskolaszövetkezetekben

Tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet - közölte a NAV szerdán az MTI kérdéseire.

megtekintés

Jön a fizibusz!

Bár elvben a tudás házhoz jön, valójában legalább a Kazinczy utcáig el kell sétálnunk az áram útján.

megtekintés

Ki nem találná, ki építi 38 milliárdért az új úszópalotát!

Rendkívüli sürgősségre hivatkozva nem nyilvános közbeszerzésen választotta ki az MNV Zrt. a 2017-es budapesti úszó vb központi helyszínének szánt úszópalota fővállalkozóját: már május 12-én szerződést kötött a Market Építő Zrt.-vel, áfa nélkül 38,4 milliárd forintért.

megtekintés

Bajban a forint? - Így látják Magyarországot

Jelentősen romlott a forint várható teljesítményének megítélése a pénzügyi szakértők szerint, erről árulkodik a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felmérése.

megtekintés

Ez a hétvége nem a strandról szól

A hétvégén változékony, kissé hűvös időben lesz részünk.

megtekintés

Met-ügy: Kiderülhet kik vannak a nagy fideszes gázlopás mögött

Az MSZP hétfőn a honlapján hozza nyilvánosságra a gázkereskedelemmel kapcsolatos információkat - jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján miután megkapta a Magyar Villamos Művek (MVM) dokumentumait.

megtekintés

Lezuhant egy potyautas London felett a repülőről

Lezuhant egy potyautas a British Airways Johannesburgból Londonba tartó egyik járatáról, a holttestet egy nyugat-londoni bolt tetején fedezték fel a hatóságok - írta a Guardian.

megtekintés

Százával szűnnek meg az állások a dohánykereskedelemben

A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) szerint a 400 embert foglalkoztató központi trafikellátó létrehozásával egyidejűleg 1000-1200 ember munkája szűnik meg.

megtekintés

Putyin: az USA hidegháborút provokálhat

Nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok lépései provokálhatnak ki hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt - jelentette ki az orosz elnök a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum pénteki, záró vitájában.

megtekintés

Független Médiatanácsot követel a Velencei Bizottság

Bírálja a magyarországi médiaszabályozást a Velencei Bizottság.

megtekintés

Cameron: Európa egyszerre több veszéllyel szembesül

Földrészünk egyszerre több veszéllyel néz szembe: elsősorban az oroszok által támogatott ukrajnai agresszióval, továbbá az Iszlám Állam létével, amely sok európai fiatalt is csábít, nem utolsó sorban pedig azokkal a bűnbandákkal, amelyek gátlástalanul visszaélnek a szerencsétlen  észak-afrikai menekültek helyzetével.

megtekintés

Népvándorlásról, stratégiáról

Amikor szerdán előjött a kormány a szerb-magyar határon felhúzandó kerítés (a továbbiakban hadd nevezzem az egyszerűség kedvéért Orbán-vonalnak) ötletével, kissé felpörgött az eddig sem alapjáraton menő menekültvita.

megtekintés

Múzeumok, amelyekben nem ciki a gyerekzsivaj sem

Családos emberként sokszor rá kell döbbenjünk arra a tényre, hogy sajnos nem éppen egyszerű feladat olyan múzeumot találni, ahol nem néznek ránk rossz szemmel, ha megjelenünk két ovissal, akik bizony nem éppen rejtik véka alá cseppet sem csendes véleményüket, ha látnak valami izgalmasat.

megtekintés

Az idei lesz a nyolcadik Ördögkatlan Fesztivál

Ha egy igazán minőségi, mindenféle sallangtól és financiális trükközéstől mentes fesztivált keres az ember, ráadásul olyat, ahová az egész családdal ellátogathat teljes nyugalommal, akár négy napra is, akkor az Ördögkatlan lesz az. Idén ráadásul már nyolcadik éve!

megtekintés

Hogyan érezzük jól magunkat akár 0 forintból a nyár folyamán

Igaz, hogy a nyár tele van izgalmas és tartalmas programokkal, de máris eszünkbe ötlik, hogy bizonyára alaposan el kell merülnünk pénztárcánkban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, abban pedig nem sok minden van, miután a valamennyi „csekk befizetve már”.

megtekintés

Oldalak