A Balaton-vízszint szabályozási maximumának 110-ről 120 centiméterre emeléséhez egyelőre nem adottak a feltételek, és még a tervek sem körvonalazódtak, hogy milyen módon teremtik meg ezeket – mondta Balassa Balázs, az érintett önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke szerdán Örvényesen a szervezet elnökségi ülésén.
megtekintés
A reklámadó csökkentése napirendben van, de Lázár János Berlinben nem erről, hanem Merkel látogatásáról tárgyalt, értesült a VS.hu.
megtekintés
Februárban megkezdődik a társasházak és lakásszövetkezetek alaprajzainak, alapító okiratainak digitalizálása a földhivatalokban, aminek köszönhetően felgyorsulhat az ügyintézés – írja a Napi Gazdaság
megtekintés
A magyar tulajdonú és központú navigációs tartalomszolgáltató, a NPMobileComm-NaviPro csoport húszezer magyarországi kereskedelmi és idegenforgalmi partnere bevonásával elindította a VasarnapiNyitvatartas.hu vásárlói adatszolgáltató rendszert - tájékoztatott a társaság csütörtökön.
megtekintés
Tragikus hirtelenséggel csütörtökön elhunyt Kővári Péter, a Magyar Televízió egykori alelnöke - tájékoztatta a család az MTI-t.
megtekintés
Lakatos Benjámin a Figyelőnek interjút adott, azt mondja, jókor volt jó helyen, és megnevezte orosz kötődésű üzlettársát is.
megtekintés
A nyolcadikos irodalomkönyvben egy szövegrészlet a szomszédos országok és a köztünk élő kisebbségek megismerésére buzdít, de az ominózus részlettel több baj is van.
megtekintés
Zárt ülésen elutasította Gulyás Emil szocialista politikus indítványát a pécsi közgyűlés kétharmados fideszes többsége.
megtekintés
A Fővárosi után a Budapest Környéki Törvényszék is megállapította az Arcadom Építőipari Zrt. fizetésképtelenségét.
megtekintés
Valóságos erőddé alakította otthonát az idős asszony, de ez sem óvta meg a támadástól - az végzett vele, akin rendszeresen segített.
megtekintés
Azok a lányok, akik gyakrabban isznak cukros üdítőket, hajlamosabbak fiatalabban elkezdeni a menstruációt – állítja a Harvard Medical School új kutatása.
megtekintés
Közel másfél millió forintot húzott elő az öregúr, hogy kifizesse a házalót, a paplanárusnak több sem kellett.
megtekintés
Orbán Viktor fel akarja vértezni a magyar demokráciát, hogy az meg tudja védeni magát a kalandoroktól.
megtekintés
Az ígértekkel szemben mégsem kerültek be az adócsomagba a startupokat segítő kedvezmények, amelyekkel annak az ambiciózus tervnek ágyaztak volna meg, hogy Budapestet az iparág régiós fővárosává tegyék.
megtekintés
Öt százalékra szállítják le a reklámadó mértékét, a kábelszolgáltatóktól pedig sérelem nélkül kérhet programdíjat az RTL Klub, mely cserében "szoftosítja" híradóját és hírháttér műsorait - értesült a Népszava.
megtekintés
Ötévi szabadságvesztésre ítélték szerdán a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium egy volt tudósát, amiért megpróbált amerikai nukleáris fegyverekre vonatkozó adatokat eljuttatni egy, a venezuelai kormány képviselőjének hitt személynek - közölte szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
megtekintés
Reggel van – tudtuk meg több, egymástól független, kormányközeli forrásunktól.
megtekintés
Inkább fokozatosan számolnák fel a külföldi telefonálás többletköltségeit, mert attól tartanak, hogy a szolgáltatók belföldi áremeléssel kompenzálnák a kiesett bevételeket.
megtekintés
Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át címmel magyarul is megjelent Kazimierz Nowak afrikai útjának beszámolója, amely a híres utazó levelein keresztül mutatja be az 1930-as évek Afrikáját.
megtekintés
További tizenöt nappal hosszabbította meg a rendőrség annak a feljelentéskiegészítésnek az időpontját, amelyben a nyomozó hatóság dönt Juhász Péter V. kerületi ingatlaneladások miatti kifogásairól.
megtekintés
Március elsejétől elköszönnek Don Thompsontól, a McDonald's Corporation vezérigazgatójától, írja az MTI.
megtekintés