h i r d e t é s

Balog Zoltán megmutatta a világnak, hogyan viselkedik egy emelkedett államférfi

Nem akármilyen jelenet törte meg az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójára szervezett központi megemlékezés szomorúságát.

megtekintés

Veszprém megyében tizenegyszer drágább egy kilométernyi út használata, mint Pest megyében

Veszprém megyében tizenegyszer drágább egy kilométernyi út használata, mint Pest megyében

megtekintés

Tényleg csak nők lesznek a Szellemyírtók 3-ban

A többéves huzavona után most már tényleg eldőlt: Dan Aykroyd és Bill Murray helyett csupa női szellemírt fogja irtani a szellemeket a harmadik Szellemirtókban, ami valójában nem is harmadik rész lesz, hanem egy reboot.

megtekintés

Futó: nem színjáték volt Goodfriend feljelentése

Nem színjáték volt az André Goodfriend elleni feljelentés, nem lehetett előre látni, hogy az amerikaiak mit kezdenek az ügyvivő diplomáciai mentességével – ezt Futó Barnabás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar György szavaira reagálva.

megtekintés

Kemény mínuszok lesznek

Szerdán számottevő csapadék nem valószínű, néhol azonban hószállingózás kialakulhat. Csütörtökön már nagyon hideg lesz, néhol mínusz tíz fokot is mutathat a hőmérő. - írja az origo.hu

megtekintés

Nincs jó hírünk a dohányosoknak

Tavaly mindössze 7 milliárd szál cigarettával kereskedtek legálisan, ami negatív rekordnak számít. - írja az origo.hu

megtekintés

Mészáros Lőrinc vett egy tavat

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. szerezte meg Bicske határában a Budapest Gate Golf & Country Club árverés alá került területét – értesült a Propeller.

megtekintés

Több mint 12 millió megy el havonta Orbán bizalmasaira

Egy focicsapatnyi miniszterelnöki megbízott (és még “két csere”) dolgozik Orbán Viktor keze alá a legkülönfélébb megbízatásokkal.

megtekintés

Több száz forinttal drágulhat a cigi

A NAV jövedéki statisztikái szerint novemberben mindössze 397 millió szál cigaretta fogyott, miközben a dohányboltok előtti időszakban nem volt ritka az egymilliárd feletti szám sem.

megtekintés

Erre költötték a volt államfők a 73 milliós adományozási keretüket

Csaknem 300 millió forintot költhettek tavaly adományozásra a korábbi köztársasági elnökök, valamint Kövér László házelnök.

megtekintés

Vida-Goodfriend-meccs: megfejtetlen a legnagyobb rejtély

Én kicsit hittem, hogy megoldódik, hiszen Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje volt az ATV tegnap esti vendége, akinek az illetékes minisztérium magas labdát adott azzal, hogy egy héttel ezelőtt kijelentette: jogi értelemben lezártnak tekinti a kitiltási ügyet.

megtekintés

Az ügyészség szerint normális a parlagfűpénz elherdálása

Nem bűncselekmény az adózók egyszázalékos személyijövedelemadó-felajánlását tudtuk nélkül parlagfű-mentesítés helyett cipőtisztító gépre, végkielégítésre és hasonlókra költeni – ezzel az indokkal utasította el az V. és XIII. Kerületi Ügyészség a jobbikos Magyar Zoltán feljelentését.

megtekintés

Kirívóan igazságtalan lett Orbánék méltányos útdíja

Rekorderré tette Veszprém megyét a kormány: aki itt vásárol megyei matricát, tizenegyszer annyit fizet egy kilométer gyorsforgalmi út használatáért, mint ha valaki Pest megye tavaly díjmentes útjaira váltja meg ötezer forintért az idei használat jogát.

megtekintés

Schmitt vendégváróknak, Kövér bélyeggyűjtőknek osztotta a milliókat

Csaknem 300 millió forintot költhettek tavaly adományozásra a korábbi köztársasági elnökök, valamint Kövér László házelnök - írta a Blikk, amely összegyűjtötte ki milyen szervezetet támogatott.

megtekintés

A milliárdos doppingügy lavinát indíthat el

Claudia Pechsteint 2009-ben doppingvétség miatt tiltották el.

megtekintés

Mint a mesében - VIDEÓ

Szlovákiában túrázók sétálnak a Magas Tátrában, egy befagyott tó jegén.

megtekintés

Mi tartott ilyen sokáig?

2015-01-26T100539Z 1089479429 LR2EB1Q0S141P RTRMADP 3 AUSCHWITZ-

Auschwitz minden harmadik áldozata magyar volt: a 430 ezer oda hurcolt honfitársunk közül több mint 300 ezren ott lelték halálukat.

megtekintés

Déltől szállingózhat a hó

Kedden északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, hosszabb napos időszakok inkább csak a Dunától keletre lehetnek.

megtekintés

Nem érhető el a Facebook

A közösségi médiától függők számára rossz hír, de ma reggel elérhetetlen a Facebook.

megtekintés

Amikor a facebook nem válaszol...

Mi történhetett a facebook szervereivel?

megtekintés

Tragédia Szlovákiában: ha így bánnak velünk, nem érjük meg a 30 éves kort

A 27 éves Martin reggel hatkor indult hazafelé az éjszakai műszakból, amikor az üzem kapuja előtt összeesett a szlovákiai Lozornóban.

megtekintés

Orbán: a holokauszt a magyar nemzet tragédiája

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy "nemzetünkből nem veszik ki az életerő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.

megtekintés

Oldalak