Nem változik rövid távon Szaúd-Arábia energiapolitikája az ország uralkodójának halála után elemzők szerint, a királyság az olajárak csökkenése ellenére is folytatja a nagy arányú kitermelést.
megtekintés
Kaptam egy e-mailt, az elsőt még január elején, aztán bő egy hete erősítették meg a meghívást, mondta Móra Veronika az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
megtekintés
Egyre több európai országban, köztük Magyarországon is kiterjedt influenzajárvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán.
megtekintés
Csoda! Harmadik lett a St. Moritz-i világkupa-viadal lesikló számában Miklós Edit.
megtekintés
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbe eltörlésének kelet-európai hatásaival kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal a pénteki számában.
megtekintés
Az MTA szakértői „Az érettségi védelmében” címmel ízekre szedték a kormány új szakképzési terveit.
megtekintés
Magyarországon is forgalomban lévő készítmények forgalmazási engedélyének felfüggesztését javasolja az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) - számolt be a Magyar Nemzet.
megtekintés
Az ötlet valóban különleges, nem véletlen, hogy a netezők hamar összedobták a pénzt az alábbi okosbőröndre.
megtekintés
Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egész jól sikerültek Orbán Viktor kezelései, ellentétben azzal a zavarbaejtő helyzettel, ami az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalás után történt a miniszterelnökkel.
megtekintés
Komikus és kissé érthetetlen jelenet játszódott le még pénteken Brüsszelben, amikor Orbán Viktor és Jean-Claude Juncker közösen fényképezkedett.
megtekintés
Az atlantai Georgia Műszaki Egyetem felvételén egyik végzős hallgatójuk négy mesterséges intelligenciájú zenésszel állt össze egy kis freestyle jazz improvizációra.
megtekintés
Az MSZP követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új hivatali gépkocsik beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére - közölte a szocialista párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese az MTI-vel.
megtekintés
Torz hírek a főszerkesztőkkel való találkozóról
megtekintés
Érdektelenségbe fulladt az Európai Parlament bel- és igazságügyi bizottságában tartott, Magyarországról szóló tegnapi meghallgatás – mondta Gál Kinga.
megtekintés
A szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeztetné Magyarország GMO-mentességét, és aláásna minden uniós környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági vívmányt.
megtekintés
Őrizetbe vették Romániában Cristian David volt belügyminisztert.
megtekintés
Oroszország a nyugati szankciók hatására felélénkítette kapcsolatait Kínával.
megtekintés
Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombaton Sülysápon egy romos épületben, a pár vélhetően tűz okozta füstmérgezésben vesztette életét mintegy két héttel ezelőtt.
megtekintés
Átlátszó Erdély alakuló ülés a Székelyudvarhely melletti Keményfalván.
megtekintés
Újabb csata zajlott a jelek szerint a Nagy Oligarcha-háború vidéki, céges mellékfrontján: a bíróság fizetésképtelenné nyilvánította és elrendelte a dunaújvárosi Energo-Haus Ingatlankezelő Kft. felszámolását.
megtekintés
Nem várt fordulatot vett a Józsefvárosi Önkormányzat január 22-i képviselő-testületi ülése.
megtekintés