Újragondolta üzletegységeinek működését a Praktiker: egységesítette áruházai szorti-mentjét, valamint hangsúlyt kapott a dekor és lakberendezési termékkínálat a 20 barkácsáruházat működtető vállalatnál. A kisebb alapterületű áruházak felújítása, illetve az új polcrendszerek és látványosabb bemutatóterek kialakításánál a vevői élmény növelésére törekedtek, amitől a Praktiker egyértelmű forgalomnövekedést vár.
A Tesco munkáltatóként hisz a munkatársak folyamatos szakmai fejlesztésében. Az OKJ-s, az államilag elismert más képesítést adó, és a belső továbbképzéseket saját tulajdonú felnőttképző intézményén, a Tesco Akadémián keresztül valósítja meg. Az áruházlánc idén összességében már több mint 100 millió forintot költött a dolgozói oktatására.
Az Erasmus Napok keretében 1300 különböző programot szerveznek október 12-13-án a világ mintegy 37 országában. Magyarországon 21 városban várják az érdeklődőket előadásokkal, workshopokkal, kiállításokkal és szórakoztató programokkal, hogy megmutassák az Erasmus+ program sokszínűségét.
Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak - mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
"Egy fiatal nő császármetszéssel szült egy neves klinikán. A szülés sikerült, de a kismama most 40 fokos lázzal küzd, egyelőre nem sikerült azonosítani a kórházban összeszedett baktériumot jelenleg is műtik."